Lurkó UFC U13 – Balatonfüredi USC 4–4 (0–1, 3–1, 0–2, 1–0)
Lurkó UFC U13: Kummer – Timár, Mándli M., Horváth B. – Mándli K., Elek, Pluska, Pupp – Neuwirth. Cserék: Tóth K., Óbis-Zoltai, Takács Á., Bódi. Vezetőedző: Lengyel Miklós.
Gólszerző: Neuwirth (22., 1–1; 23., 2–1; 40., 3–2; 64., 4–4)
Lengyel Miklós nem volt egyszerű helyzetben: mindkét kapusa hiányzott, egyikük betegség, másikuk sérülés miatt, így Kummer Zoárdra várt a feladat, hogy megmutassa magát a háló előtt – meg is tette mindezt becsülettel!
Az első negyed egyetlen gólját a vendégek szerezték, amit a második felvonásban három perc alatt meg is fordítottunk, mindkétszer Neuwirth Gergő talált be! A 39. percben büntetőből kiegyenlített a Balatonfüred, ám volt még idő egy támadásra, amit újfent Neuwirth Gergő váltott gólra, így a nagyszünetre 3–2-es előnnyel mehettünk.
Mi végig igyekeztünk építeni a futballunkat, miközben a vendégek előrevágott labdákkal operáltak. Ebből a harmadik negyedben kétszer is betaláltak, így 1–0 után ismét ők vezettek, ezúttal 4–3-ra. Mi azonban nem adtuk fel és negyedórával a vége előtt Neuwirth Gergő góljával újfent egyenlítettünk, ám a győztes találatot nem sikerült bevinnünk, így a Hévíz elleni 2–2, az Ajka elleni 3–3 után a harmadik döntetlenünket a fürediek ellen értük el, 4–4 lett a végeredmény.
Próbáltuk irányítani a játékot és futballal előrerukkolni – a négy rúgott gól mutatja, hogy ez működött, ám nagyon sok volt a buta hiba a védekezésben, még úgyis, hogy beugró kapusom, Kummer Zoárd sokszor avatkozott közbe jó. Szeretném, ha jobb karaktert mutatnának a gyerekek, legyen bennük végig a győzni akarás érzése! Neuwirth Gergőt ezúttal is kiemelném, hiszen négyszer talált be: bízom benne, hogy Balatonalmádiban a szerzett gólok már győzelmet is érnek majd
– mondta Lengyel Miklós vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



