Kelen SC U19 – Lurkó UFC U19 2–2 (0–0)
Lurkó UFC U19: Szalai-Horváth – Perjési, Hoffmann Á., Bódi, Kálócz, Ravasz – Farkas B. (Váradi D., 87.), Andor, Szabó M., Gregus (Horváth B., 70.) – Porkoláb. Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerző: Porkoláb (78., 1–1; 88., 2–2)
Kelenföldre utazott a Lurkó UFC U19 (2008-2009): Berning Adrián csapata a mögötte két pont hátrányban lévő Kelen SC vendége volt.
Kiegyenlített volt a mérkőzés, csak néhányszor forogtak veszélyben a kapuk az első félidőben.
A szünet után már több lehetőség adódott, míg az utolsó szűk 20 percben négyszer is megrezzentek a hálók! A 73. percben egy eladott labda után a rendezetlen védelmünk között egy pontos lövéssel vezetéshez jutott a Kelen, 1–0. Tudtunk váltani, és az ellenfél védőzónájában szereztünk labdát, Porkoláb Patrik betolta a védő elé és szép gólt lőtt, 1–1. A 84. percben egy a védelmünk mögé belőtt labdánál voltunk rutintalanok, jogos 11-est kapott a hazai csapat, ezt értékesítették is, 2–1. Megint visszatértünk a letámadáshoz, újból labdát szereztünk, Porkoláb Patrik vette el a védőjétől és 24 méterről óriási gólt ragasztott a kapuba, 2–2.
A mérkőzés összképét tekintve igazságos az iksz. Mindkét fél kihasználta a másik hibáit. Nem játszottunk igazán jól labdabirtoklásban, ezúttal az átmenetekben voltak pontatlanságaink és rossz kivitelezéseink. Ha ezeket jobban meg tudjuk oldani – mert maga a játékhelyzet megvolt – akár a győzelem is benne lehetett volna, azonban a ki-ki meccsen jogos a döntetlen. Kétszer is reagálni tudtunk az eredményre, kétszer is egyenlítettünk, megmutatva egységességünket. A mentalitásunk rendben volt ma is – mindig győzelemre játszunk, ez ma egy pontot jelentette. Nagy gratuláció jár a keret minden tagjának
– értékelt Berning Adrián vezetőedző.
- Csatolt dokumentumok




















.jpg)











.jpg)



