Lurkó UFC U19/U17 – Vasvár VSE 0–0
Lurkó UFC U19/U17: Bögöly – Lipics, Nemes, Sáfár – Péter, Vér, Kiss L., Tóth N., Ágoston – Kárász, Járfás. Cserék: Prógli, Makkos, Németh R., Kovács Á., Sabia, Lang. Vezetőedző: Molnár Károly és Janzsó László.

Kellemetlen idő ellenére kimondott jó mérkőzést a csapatok – az előzetes megállapodás értelmében 3*30 percet futballoztak. Mindkét együttes csipkedte magát: nem ismertek elveszett labdát, emellett még jó iramban, és szép kombinációkat bemutatva futballoztak a felek. A helyzetek ezúttal mindkét oldalon kimaradtak: egyrészt örvendetes, hogy hátul lehúztuk a rolót, másrészt pedig előttünk áll a feladat, hogy elől élesebbek legyünk, és gólra váltsuk a lehetőségeinket.

Szervezett, jó ritmusban futballozó ellenféllel találkoztunk – de mi sem panaszkodhattunk, jó volt nézni a Lurkót a mai napon. A mérkőzés végéig nagy iramot produkáltunk, két hajtós csapat játszott. Úgy tűnik, sikerült rendbe rakni a védekezésünket, de a befejezésekkel vannak gondjaink. Végre kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, a támadószekció hibáit pedig igyekszünk kijavítani. Az ilyen mérkőzéseknek van igazán értelme a fejlődésünk szempontjából

– mondta a találkozó után Molnár Károly.

  • Csatolt dokumentumok