NYÁRI TÁBOR-2018

2018 június 10.
NYÁRI TÁBOR-2018

Akadémiával közös , hagyományos nyári táborunkat 2018-ban is megrendezzük.

Időpont:2018.06.18-23

Részletek és jelentkezési lap a csatolt fájlokban találhatóak.

Szeretnél Lurkós lenni?

2018 június 06.

Ismét remekül teljesített a Lurkó U10-es csapata, a gólkirályt is mi adtuk Németh Bence személyében

A tavasz folyamán óriási fejlődésen ment át az U10-es gárdánk, most Gabersdorfban szerepeltek a srácok kíválóan és lettek negyedikek az erős mezőnyben. A döntő is nagyon közel volt, de a helyzetkihasználásunkkal az elődöntőben gondok akadtak.

Két szoros mérkőzésen kapott ki a Lurkó U14 és U15 a Gyirmót ellen

Mindkét gyirmóti korosztály a győzelmeivel megnyerte a bajnokságot, innen nézve csapataink jól helytálltak.

U8-as csapatunk 4.helyen végzett Bécsben a Wiener Sportclub tornáján

Büntetőkkel kaptunk ki a bronzmérkőzésen. A legjobb kapus Szalay Bendegúz lett (képünkön)

A gabersdorfi U9-es tornán csapatunk az 5-8. helyen végzett 22 csapatból

Jól játszottak a gyerekek a hagyományos ausztriai tornán. Maratoni büntetőpárbajban véreztünk el a Fradi ellen.

Gabersdorf : 22-ből ötödik lett a 2009!

Nyolc közé jutásért szinte (ausztriai) hagyományként a másik szombathelyi csapat a Haladás VSE várt ránk.

E mérkőzések pikantériája, hogy a HVSE csapatának magva tavaly nyáron vált ki a Lurkóból .

Lurkó-Illés -Haladás VSE 2:0

Ferencváros-Lurkó-Illés 1:1 büntetőkkel 6:5

Részletek a képre kattinva láthatók

U12-es csapatunk közvetlen üldözőjét a Pápa csapatát győzte le.

Több fiatalabb U11-es korosztályú játékos kapott helyet a csapatban.

Kettős győzelem született Hévízen

A Lurkó U14 és U15 is magabiztosan győzött bajnoki meccsén a fürdővárosban

Az Illés Akadémia U12-es csapata nyerte Bécsben a Wiener Sportclub nagypályás tornáját

Jól játszottak a gyerekek a tornán, kíváló felkészülési lehetőség volt a júniusi milánói tornára.

U9-es korosztályunk Budapesten az Albert Flórián Emléktornán a 8. helyen végzett

A 16 csapatos rangos tornán csapatunk továbbjutott a csoportjából, de az ezt követő mérkőzések nem sikerültek.

Az Illés Akadémia U13-as csapata nyerte meg a Csehországban rendezett Frantiska Lhotáka Emléktornát

A döntőben a cseh futball patinás képviselőjét az SK Slavia Praha csapatát vertük meg, de az indulók között volt a legendás 24-szeres cseh bajnok AC Sparta Praha vagy a legutóbbi osztályelső a FC Viktoria Plzen utánpótlás gárdája is. Összességében a most folyó bajnoki évad első hat helyezettjéből öt.

Az Illés Akadémia U12-es csapata nyerte az oberpullendorfi Habe D'ere Kupát

A csoportmérkőzéseken még akadozott a játék de az egyenes kieséses szakaszban nem találtak fogást a srácokon.

Az akadémia U13-as csapata Csehországba a Prága melletti Malesovba utazik

Ismét megméretjük magunkat a Frantiska Lhotáka Emléktornán cseh és szlovák csapatok társaságában.

Az Illés Akadémia U15-ös gárdája bekerült a korosztály országos futsal döntőjébe

U11-es gárdánknak ugyanez nem sikerült.

U8-as csapatunk megnyerte az Oberpullendorfban rendezett Seat Kneisz Kupát

Önbizalomnövelő tornagyőzelem volt az Ausztriában rendezett 16 csapatos tornán.

A Lurkó U12-es csapata Nagykanizsán nyerte meg szombati bajnokiját

Újonc kapussal is magabiztos győzelmet arattunk.

Negyedik helyen végeztek U11-es játékosaink a linzi Stahlstadt Kupán.

Néhány nappal Róma után egy erős tornán, kicsit más összeállításban is bizonyított a korosztály. Jövőre ők már többségükben az akadémián fognak játszani nem rossz ajánlólevéllel. A Lurkó UFC is büszke lehet hiszen valószinűleg sok játékost ad fel az Illés Akadémiának.

Visszapillantás az U11-es csapatunk itáliai tornájára

Remek tornán játszottunk, sok szép emlékkel tértünk haza, nem mellékesen harmadik helyen végeztünk a húsz csapatos mezőnyben.

Rovatunkról...

KOVÁCS ISTVÁN

KOMAN VLADIMIR

MURSITS ROLAND

RÁCZ BARNABÁS

TÓTH MÁTÉ

BAJNER BÁLINT

JANCSÓ ANDRÁS

Németh Márió

Devecseri Szilárd