Söpte SE – Lurkó UFC U19 5–2 (3–1)
Lurkó UFC U19:
Kiss B. – Varga Z., Kovács Á., Ágoston, Szabó B. – Nagy D., Lang, Horváth B., Makkos – Szár, Varga T. Cserék: Prógli, Fábián, Holtay, Horváth H., Hajba. Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Szár, Makkos

A története során először indulhat a Vas megyei I. osztályban a Söpte SE – a Lurkó UFC U19 pedig felkészülési mérkőzésre buszozott a Szombathely melletti településre. A hazaiak szerezték meg a vezetést, ám tudtunk egyenlíteni: szép támadás végén Szár Gábor talált a söptei kapuba. A hazaiak azonban visszavették az előnyt, ám a szünetet követően ismét tudtunk gólt szerezni, ekkor Makkos Máté talált be. Volt még lehetőségünk a gólszerzésre, ám ezekkel nem éltünk, így a Söpte 5–2-re megnyerte a találkozót.  

Ma saját magunknak köszönhetjük a vereséget, az első három gólt ajándékba adtunk: nagy bakikat vétettünk, betaláltak a söpteiek szögletből kétszer is, illetve egy olyan kavarodás után, amikor jópárszor fel lehetett és fel kellett volna szabadítanunk. Amit legfőképpen hiányoltam, hogy nem vállaltuk az ütközéseket, bátortalanok voltunk, túlontúl tiszteltük ellenfelünket. Egy-két ember tette csak igazán a dolgát, sajnos, rengeteg labdát adtunk el és sokszor kapkodtunk. Amikor lehiggadtunk, betaláltunk, és kulturáltan futballoztunk. Sokkal több van bennünk, ami ma nem igazán jött ki

– értékelte az edzőmeccet Janzsó László vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok