"Az idény, és a közös munkánk utolsó közös túráját Veszprém irányába vettük. A következő idénytől két új remek edzővel kezdi meg ez a korosztály, így szerettünk volna méltó búcsút venni a srácoktól a majd három éves közös munka után. Köszönjük a lehetőséget a Veszprém csapatának, edzőinek és a szülőknek, akik remek hangulatban vártak minket. Egy nagyon sportszerű mérkőzést játszottunk, egy ügyes ellenféllel. Úgy játszottunk, ahogy az utóbbi időben is tettük. Elégedettek vagyunk a gyerekekkel. Azt gondolom ez a mérkőzés is bizonyította, elértük, amit a képzésben el szerettünk volna érni. Ismerjük a játék alap elképzeléseit labdabirtoklásban és védekezésben, valamint rengeteget fejlődtünk az átváltásokban is. 

Ezen a napon is mi irányítottuk a játékot. Labdabirtoklásunk magabiztos volt, bátran hátravittük a labdát, ha nem volt lehetőség előre játszani, Laczi Milán kapusunk teljesítménye pedig ismét extra volt. Az Ő belépésével a játékba folyamatos létszámfölényt tudtunk kialakítani, aminek a végén ráadásul szinte mindig sikerült is helyzetekig eljutni. A játék minőségén kívül nem fő szempont, de egy pozitív megerősítés, hogy az utolsó három tornánkon/megmérettetésünkön minden mérkőzést megnyertünk. 

Veszprém U8 - Lurkó UFC U8 találkozót mi nyertük, de itt most nem az eredmény volt a fontos  
Gólszerzők: Jankó Bulcsú, Papp Zsombor, Lengyel Ágoston, Tóth Noel, Hányi Bálint, Lengyel Ágoston, Horváth Dániel, Kiss Benedek, 
Összeállítás: 
Laczi Milán, Jankó Bulcsú, Horváth Dániel, Kiss Benedek, Papp Zsombor, Tóth Noel, Anderkó Zalán, Hányi Bálint, Lengyel Ágoston  


A mérkőzésen mindenki jó teljesítményt nyújtott. 

Ezután kiálltunk még egy büntetőpárbajra is, de ezt sajnos elvesztettük. De talán jobb is, hisz így mindkét csapatnak volt oka az örömre. 

Még egyszer szeretnénk megköszönni a veszprémi csapatnak, hogy vendégül láttak minket, illetve a veszprémi szülőknek, hogy útba igazítottak minket. Ajánlásukra a nap hátralevő részét Alsóörsön töltöttük. 
Így tényleg egy önfeledt, remek nappal tudtuk lezárni a közös munkánkat. 

Edzőként sok sikert kívánunk utódainknak, de legfőképpen a gyerekeknek, akik igazán a szívünkhöz nőttek az évek alatt. Biztos, hogy legalább félszemmel ezután is követni fogjuk a fejlődésüket! 

Zárásképp pedig köszönjük a szülőknek, hogy ránk bízták gyermekeiket!" 

edzők: Biegner Dániel, Körhöcz György 

Keret: 
Anderkó Zalán, Horváth Dániel, Jankó Bulcsú, Horváth Balázs, Lengyel Zalán, Lengyel Ágoston, Hányi Bálint, Kiss Benedek, Tóth Noel, Papp Zsombor, Orbán Zétény, Lajos Patrik, Laczi MIlán, Molnár Bálint, Vámos Kristóf, Szőke Domonkos

  • Csatolt dokumentumok