Győrszentiván SE U17 – Lurkó UFC U17 8–3 (2–2)
Lurkó UFC U17:
Nagy D. – Neubauer (Katona, 58.), Kevy, Szabó B. (Kacsó, 70.), Verebélyi – Pfeiffer, Nemesvári, Szár, Molnár M. (Rosta, 46.) – Mesics-Leiner – Vajda. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerzők: Mesics-Leiner (12., 11-esből, 1–1; 65., 11-esből, 4–3), Szár (39., 2–2)

A Regionális U17-es bajnokság Nyugati-szekciójának Alsóházi-csoportjában az utolsó előtti idegenbeli találkozójára készült Somlai Roland együttese. Ellenfelünk a Győrszentiván gárdája volt: Szombathelyen 5–3-ra győztünk ellenük. A szentivániak meccsén születik a legtöbb gól a bajnokságban, átlagban több mint hét! Ez ebben a fordulóban sem volt másképpen, sőt, még egy kicsit „javult” is a statisztika – ennek mi voltunk a kárvallottjai.

Az első félidődben kétszer is megszerezték a vezetést a kék-fehérek, ám mindkétszer egyenlíteni tudtunk. Előbb Mesics-Leiner Félix büntetőből, majd Szár Gábor talált be a részünkről. Szünet után kétszer is gólt szereztek a hazaiak, amire mi ismét 11-esből (újfent Mesics-Leiner Félix) válaszoltunk, 4–3. Ám a meccs utolsó negyedében már csak a Győrszentiván talált be, így végül 8–3-ra győztek: ez az első tavaszi veresége a Lurkónak.

Nem vagyunk könnyű helyzetben, szezon végére alaposan megfogyatkoztunk, ma is több hiányzó volt a kezdőcsapatból. Az ellenfél egy remekül megalapozott és jól kivitelezett célfutballal megérdemelten nyert. Sajnos a mérkőzés egy kétes szituációval kezdődött, ahol a kapusunkat támadta meg az ellenfél csatára, el is találta Donátot, és ezek után gólt szerzett. Ami ezután jött az egészen ritkaság. Nem emlékszem ugyanis olyan mérkőzésre, ahol öt szögletből is gólt szerzett egy csapat… 4–3-ig tartottuk a tempót aztán a sorozatos fejesekkel eldöntötte ellenfelünk a mérkőzést. A csapatvédekezésünk ma kudarcot vallott, ám nem tudom a srácokat elmarasztalni, mert egészen idáig eredményes futballal rukkoltunk tavasszal. Valójában senki sem védőjátékos eredetileg a hátvédsorunkban. Kapusunk is rengeteg mérkőzést és pontot hozott nekünk az elmúlt években, a mai találkozó viszont egy komoly lecke volt mindenki számára. Ebből lehet és kell is tanulnunk, bízom benne, hogy sok játékosunk így tesz majd. Két mérkőzés van hátra, próbáljuk kijavítani a hibákat és minél szebben zárni a szezont

– értékelte a találkozót Somlai Roland.

 

  • Csatolt dokumentumok