Lurkó UFC U17 – Ménfőcsanak U17 3–4 (1–0)
Lurkó UFC U17.:
Kiss B. (Kelemen, 46.) – Sabia (Makkos, 46.), Sáfár, Neszlinger, Kopácsi (Nagy Dominik, 89.) – Péter, Belső, Varga M. (Pataki, 80.), Ágoston (Varga T., 89.) – Vér (Nagy Dávid, 80.), Horváth B.. Edző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Horváth B. (42., 1–0; 52., 2–0), Péter (72., 3–1)

A kezdi tapogatózás után a vendégek letámadtak bennünket, mi pedig ebből ziccereket alakítottunk ki, de ezek egy kivételével kimaradtak. A másodikban maradt ugyanez a koreográfia, így kettőre nőtt a különbség – mindkét gólunk formás támadás végén született. Változott azonban ezt követően a helyzet: a rögzített szituációkból a vendégek nagyon erősek voltak, és egyéni hibák után megfordították a mérőzést.

Sajnálom a játékosaimat, de csapatként jól funkcionáltunk, az egyéni hibákat leszámítva taktikailag fegyelmezettek voltak. Racionálisan, előremutató játékot nyújtottunk, viszont eddig is együtt sírtunk, együtt nevettünk – ez pedig ezután is így lesz! El kell kerülni az egyéni hibákat, így ez megmutatkozhat eredményekben is

– mondta Molnár Károly a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok