Lurkó UFC U17 – Csornai SE U17 4–0 (1–0)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. (Kelemen, 46.) – Prógli, Neszlinger, Kovács Á., Vajda D. (Szabó B., 62.) – Vér, Lang, Mesics-Leiner (Nagy D., 54.), Hajba (Varga T., 46.) – Kolozsvári (Horváth H., 60.), Szár (Holtay, 46.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Vér (30., 1–0), Holtay (49., 2–0), Nagy D. (80., 3–0), Lang (87., 4–0)

A Regionális U17-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának 20. fordulójában a Lurkó UFC a Csornát fogadta. Ősszel 4–2-re sikerült nyerni a zöld-fehérek otthonában: a négyes most is megmaradt, a kettest pedig sikerült nullára redukálni.

Nagy, már-már nyomasztó fölényt alakítottak ki a szombathelyiek, ám egy kivételével az összes helyzetet elpuskázták a mieink. Szinte csak a csornai térfélen pattogott a labda. Fél óra elteltével szereztük meg a vezetést. Neszlinger Zsolt felívelését nagy erővel vágta a kapuba 16 méterről Vér Kristóf. A csereként beálló Holtay Benjámin góljával kettőre nőtt az előnyünk a fordulást követően: szép egyéni akció után talált be. Prógli László elhúzását követően a pontos beadását Nagy Dominik váltotta gólra, míg a hajrában Lang Barnabás három védőt is kicselezett és a 16-osról bombázott a kapuba, kialakítva a 4–0-s végeredményt.

Az első félidőben döcögösen futballoztunk, ismételten úgy éreztem, több volt ebben a meccsben. Nem akarok telhetetlen lenni, örülök a győzelemnek, veretlenek vagyunk. Sok labdát szereztünk, fölényben futballoztuk, ügyesen vittük fel a labdát, ám a kapu előtt nem voltunk eléggé élesek. Szünet után összekaptuk magunkat: hamar kettő lett közte. Ezek után az volt az érzésem, mindenki szeretne gólt szerezni – talán több csapatmunkával még többször találhattunk volna be. Volt egy kis fáradtság rajtunk, viszont tetszett, hogy volt olyan játékosom, aki a saját hibáin bosszankodott – ez az, ami előrevihet bennünket

– nyilatkozta Janzsó László a mérkőzés után.

  • Csatolt dokumentumok