Ménfőcsanak U14 – Lurkó UFC U14 1–10 (0–3)
Lurkó UFC U14:
Répcei (Szalai-Horváth, 41.) – Kálócz, Somogyi-Rezner (Gartner, 41.), Horváth S., Kovács F. (Polgár, 41.) – Ulrich (Vecsera, 41.), Geller, Csóri – Varga B., Tóth A. (Gudui, 41.), Takács M. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Csóri (7., 0–1), Geller (21., 0–2; 54., 1–5; 80., 1–10), Takács M. (36., 0–3; 74., 1–9), Varga B. (48., 0–4; 59., 1–6), Gartner (63., 1–7), Polgár (72., 1–8)

A héten már második mérkőzését játszotta U14-es (2008) csapatunk: a Hévíz elleni győzelem után ezúttal a Ménfőcsanak vendégeként léptek pályára Nagy Krisztián tanítványai. A győztes csapaton nem változtatott a vezetőedző, ugyanúgy kezdtünk, mint a keddi találkozón.

Hamar vezetéshez jutott csapatunk, amit a szünetig háromgólos előnyre sikerült hizlalni. A szünetben ötöt is cserélt Nagy Krisztián, a támadójátékunk pedig még aktívabb lett, sorra alakítottuk ki a helyzeteket, és szép számmal értékesítettük is azokat, így ilyen arányban is teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot.

Igazi csapatmunka volt a mai győzelem, attól eltekintve, hogy a Ménfőcsanak hátrébb van a tabellán, a sok gól volt a jó játékunk eredménye. Végig kezdeményezők voltunk, sok-sok helyzetünk volt. Az elején még akadozott a helyzetkihasználás, ám a szünet után már szépségdíjas találatokat szereztünk. Remek hangulatban játszottunk, zsigerből fociztak többen is, jól játszottunk. Régen tudtam a szélsőinket dicsérni, ma Varga Bálint, Geller Marci és Takács Máté is kiemelkedőt nyújtott. Mindenki kivette a részét a sikerből. Így lehet, és így érdemes játszani a focit

– mondta Nagy Krisztián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok