Lurkó UFC U14 – Sárvár FC U14 2–3 (0–2)
Lurkó UFC U14: Répcei – Gudui (Geller, 41.), Csóri, Somogyi-Rezner (Ulrich, 41.), Kovács F. – Polgár – Takács M., Tompa (Vecsera, 41.), Varga N. (Horváth S., 41.), Gartner - Tóth A. (Andor, 41.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Csóri (58., 1–2), Gartner (67., 2–2)

A legaktívabb Lurkós korosztály a 2022-es évben az U14-eseké, hiszen immáron az ötödik tétmeccsükre készülhettek Nagy Kriszitán tanítványai. Az első félidőben ebből a készülésből sajnos sok nem látszódott meg: kétgólos előnyre tettek szert a vendégek. A szünetben ötöt is cserélt a vezetőedző, és szűk fél óra alatt sikerült is ledolgozni a hátrány. Polgár Bálint szabadrúgása után Csóri Ádám szépített, majd egy újabb pontrúgás után Gartner Raul egalizált. Miközben pedig mentünk előre azért, hogy megszerezzük a győztes gólt, egy sárvári ellentámadás találattal zárult, így a fürdővárosiak elvitték a három pontot Szombathelyről.

Nehéz hét van mögöttünk, ismét. Nehéz korban vannak a srácok, ez a heti munkára, az összeállítására és a végeredményre is hatással van. Az első percektől voltak lehetőségeink. Varga Nimród lövését fogta a sárvári kapus, aztán ők vették át az irányítást, sőt, nyomást tettek ránk és egy mélységi indítás után előnybe kerültek. A félidő végén egy jó beadás után kettőre nőtt a különbség. Nem tudunk jó játékot produkálni az első félidőben, felforgatott összetételben játszottunk. Ötöt cseréltem a szünetben, nekik a kezdőben lett volna a helyük. Jó volt a hőfok a fordulás után, szépítettünk, majd egyenlítettünk. Nem mindig tettük próbára a vendég kapus képességeit, de azért mentünk előre a győztes gólért. Volt passzjátékunk, de késtek az üzemek. Sokat kockáztattunk: röviddel a vége előtt a bal oldalunkon lépett meg a Sárvár, és megszerezték a győztes gólt. A II. félidőben a régi csapatomat láttam. Csornán folytatjuk, de ahhoz az kell, hogy átértékeljük a történéseket 

– mondta Nagy Krisztián.

 

  • Csatolt dokumentumok