Ezúttal a Lurkó UFC U17-et (2005) látta vendégül a zöld-fekete klub vezetősége. Jancsó András ügyvezető elnök, Vargovics Zsolt szakmai vezető, Halmosi Szabolcs technikai vezető és Molnár Károly ifjúsági szekcióvezető a Don Pepito Pubba hívta meg a tavasszal eddig egészen kiváló eredményeket produkáló korosztályunkat.

A jóízű pizzázást követően Janzsó László arra kérte csapatát, hogy számoljanak be egyrészt az elmúlt periódus történéseiről és tapasztalatairól, másrészt arról, hogy a ránk váró időszakban milyen tervekkel bírnak a srácok. Szó volt az edzéstípusokról, a tréningek számáról, a csapaton belül betöltött pozíciókról, de kitértünk az iskolai eredményességre, és arra, kinek és milyen típusú segítségre lehet szüksége a tanulás területén.

A kétórás diskurzus során az edzők és vezetők is teljes képet kaphattak arról, miről és mit is gondolnak a korosztály tagjai. Témaként szerepelt a közeljövő és a középtávú tervezés is – utóbbi esetében már az is szóba került, ki és milyen szinten képzeli el magát majd a felnőttfutballban.

 

  • Csatolt dokumentumok