Király SE U16 – Lurkó UFC U16 3–2 (1–0)
Lurkó UFC U16:
Varga B. – Szabó D., Kiss L., Baldauf, Kovács N. – Szabó K., Szabó M. M., Menzhelieiev – Vér (Biró B., 46.), Haág (Grádvohl, 46.), Berzlánovich. Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Menzhelieiev (59., 2–1), Szabó M. M. (66., 2–2)

Újperintbe látogatott a Regionális U16-os bajnokság Kiemelt szekció Nyugati-csoportjának 4. fordulójában a Lurkó UFC U16 (2007). Sok párharcot hozott az első félidő, amelynek végén a hazaiak mehettek egygólos előnnyel szünetre: egy szöglet utáni fejesből szerezték meg a vezetést. Sőt, nem sokkal a fordulás után egy akciógóllal már kettőre növelték az előnyüket. Azonban Berning Adrián és Kálócz Zsolt együttese nem adta fel. Előbb Yehor Menzhelieiev gyönyörű egyéni villanása után szépítettünk: Igor kicselezett három hazait is és a léc alá vágta a labdát, 2–1. Még lelkesebbek lettünk a szépítéstől, és pár perc múlva egyenlítettünk is. Remek átmenet után a jobb összekötő helyére indult be Szabó Máté Mihály, aki Menzhelieiev tökéletes mélységi passza után átvette a labdát és a védőt kicselezve lőtt a kapuba, 2–2. Sajnos a hajrában már nem a csapatok játszották a főszerepet. A 86. percben egy hazai akció végén Varga Benedek már birtokolt a labdát, amikor a rárontó támadó megrúgta kapusunkat, így szerezve meg azt, amit a hálóba juttatott – a játékvezető sípja néma maradt, sőt, hiába mutatta a rúgás okozta horzsolást Varga Benedek, még ő kapott sárga lapot. Nagy kár, hogy így dőlt el a mérkőzés három pontja: ez a derbi nem ezt érdemelte!

Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Az első félidőben egyik kapu sem forgott veszélyben, egy pontrúgás után mégis betalált az ellenfél. A szünetben változtattam. Ekkor is a párharcokról szólt a játék, ám mi – főleg 0–2 után – igazi támadófocit mutattunk be. Kiegyenlítettünk, és a játék képe alapján egyáltalán nem érdemeltünk vereséget. A sors elvett tőlünk most egy pontot, de teszünk azért, hogy visszaszerezzük Fortuna támogatását. Büszke vagyok a csapatomra, mert mindent megtettek a játéktéren! Úgy érzem, nagyon sokat léptünk előre, abszolút felvettük a versenyt a nálunk magasabb-erősebb srácok ellen, ez pedig rendkívül biztató a jövőre nézve

– értékelte a látottakat Berning Adrián vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok