A hagyományos Futballáb Trophy tornán indult el a Lurkó UFC U8-as csapata. Az almásfüzitői eseményen nyolc csapat szerepelt. A Lurkó UFC a „B”-csoportban játszottuk, ellenfeleink a Komárom VSE, az Almásfüzitői SC és a Kecskeméti TE „lila” együttesei voltak. Két győzelemmel és egy vereséggel végeztünk a csoport második helyén, ezzel a legjobb négy közé jutottunk. Aztán az elődöntőben és a bronzcsatában alulmaradtunk: a nagyobb játékerőt és fizikai fölényüket érvényre juttató Kecskemét „fehér” és a Gloriett SE ellen.

A zöld-feketék keretét Tóth Mátyás, Tóth Zoárd, Szakács Bálint, Ilus Bence, Gyulovics Milán, Horváth Benedek, Márk Zsolt, Landgraf Áron, Kővári Gergő, Lugosi Attila és Tóth Kristóf alkotta.

Nagyon elégedett és büszke vagyok a csapatom teljesítményére, mert a gyerekek bátran és szenvedéllyel futballoztak. Jól és eredményesen játszottak azok ellen a csapatok ellen, akik hasonló játékerőt képviselnek. A nálunk sokkal előrébb tartó csapatok ellen már nem tudtuk megvalósítani a labdakihozatalokat, és egyéni párharcokban is könnyűnek találtattunk. Gyulovics Milán bekerült a torna álom csapatába, amiért őt külön is óriási dicséret illeti

– értékelt Lengyel Miklós vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok