Rendezőként szerepelt a Lurkó UFC U10 (2012) az immáron negyedik alkalommal kiírt Szarka Zoltán Emléktornán. Somfalvi Péter a Rétközi Ádám – Szovák Noel, Wilcsek Roland, Vecsera Péter, Bóka Benett, Verbovszky Balázs, Nagy Bendegúz, Kiss Barnabás, Matyók Dávid, Zsarnay Marcell összeállítású keretet küldte parkettre.

A nyitótalálkozón még a megilletődöttség uralt bennünket, az Illés Akadémiától 9–0-ra kaptunk ki, ám a második meccsen a ZTE ellen 1–0-ra nyertünk. Ki-ki meccsen az ETO-tól 1–0-s vereséget szenvedtünk, majd a Lurkó–Veszprém-meccsen is nekünk állt a zászló, ám a hajrában egyenlített ellenfelünk (1–1). A záró fordulóra elfáradtunk, a Sárvár 6–0-ra győzött le bennünket. A tornát az Illés Akadémia nyerte meg a Sárvár és az ETO előtt, a mieink a negyedik helyen zártak.

Tisztességesen szerepeltünk a mai tornán, a negyedik helyen zártunk. Szoros meccseket játszottunk, győzni tudtunk a ZTE ellen és nem sok hiányzott a Veszprém legyőzéséhez sem. Ezeknek a fiúknak ez volt az első tornája, ez volt az első alkalom, amikor ilyen körülmények között mutathatták meg magukat. Odatették magukat, felszívták magukat, partiban tudtunk lenni a komoly csapatokkal szemben, azaz ilyen szempontból abszolút elégedett vagyok. A legfontosabb, hogy összességében a gyerekek jól érezték magukat

– mondta Somfalvi Péter a tornát követően.

  • Csatolt dokumentumok