Móron lép pályára a Lurkó UFC U16-os (2006) korosztálya. A Regionális U16-os bajnokság Alap-csoportjának Észak-nyugati szekciójában ez lesz a (papíron) utolsó forduló, a tizennegyedik. Egy erős hajszállal a mieink állnak jobban eddig: mi 12 meccsből 13 pontot gyűjtöttünk, ők 13-ból tizenkettőt. Somlai Roland együttese még októberben egy rendkívül fordulatos meccsen 3–2-re kikapott a Fejér megyeiektől hazai pályán, így a visszavágás reménye is fűtheti a zöld-feketéket. A találkozó szombaton 10 órakor kezdődik.

A Berning Adrián-Kálócz Zsolt-edzőpáros irányította U15-ös (2007) együttesünk szintén egy hozzánk rendkívül hasonló mutatóval bíró csapattal játszik. Az SC Sopron vendégeként szerepelnek majd a fiúk, a meccs szombaton délben kezdődik. A mieink a hetedik pozícióban állnak 11 meccsen szerzett 17 ponttal, míg a piros-fehérek egy hellyel előttünk vannak, de egy találkozóval többet játszottak, és 19 pontjuk van. Lurkó-győzelem esetén a két csapat helyet cserélhet egymással.

Duplázik ezen a héten a Lurkó UFC U14 (2008). A Nebuló elleni szerdai siker után megint hazai környezetben játszik Nagy Krisztián együttese, az ellenfél az Üstökös FC Győr csapata lesz. Ebben a párosításban is szoros küzdelem várható a szombaton 10 órakor az Illés Akadémián kezdődő találkozón. A győriek az ötödik helyen állnak 25 ponttal, a két mérkőzéssel kevesebbet lejátszó Lurkó pedig 22 ponttal a hetedik. FRISSÍTÉS: A találkozó betegség miatt elmarad! Ezúton is köszönjük az Üstökös FC Győr rendkívül sportszerű hozzájárulását a mérkőzésre későbbre történő halasztása kapcsán! 

Vasárnapra marad a Lurkó UFC U13 (2009) utolsó idei hazai meccse. Joó Bálint gárdája az FC Nagykanizsát fogadja 10 órától. Itt csak egy pozíció van a két csapat között! A dél-zalaiak tíz találkozón 21 pontot szedtek össze eddig, mi pedig kilenc mérkőzésen 17-et.

  • Csatolt dokumentumok