Még az őszi időszakban mutatkozhatott be tétmérkőzésen a Szombathelyi Haladásban az utánpótlás-válogatott Tarján Patrik. A ballábas védő az FC Dabas elleni MOL Magyar Kupa-találkozón volt győztes csapat tagja.

A felkészülést a Németh Szabolcs vezette Haladásban kezdte meg január elején, aztán ott volt a Horvátországba utazó keretben is, sőt, az Olimpija Ljubljana elleni 3–2 során kezdő volt és kiválóan teljesített. Ezen a héten Séllei Árpád irodájába volt hivatalos, ahol élete első profi szerződését írhatta alá.

Tarján Patrik is sokak életpályáját futja-futhatja be, hiszen a Lurkóban kezdte el megtanulni a labdarúgás alapjait, tőlünk került az Illés Akadémiára, majd onnan a Haladásba. A Lurkó és az Illés Akadémia közötti szoros együttműködés során még az is előfordult, hogy Patrik sérüléséből való visszatérését segítve néhány hónapra visszakerült a Lurkóba, és „visszaerősödve” ismét kiharcolta a helyét az akadémiai korosztályában. Tavaly az U18-as válogatottba is meghívót kapott, most pedig már az U19-nél számítanak rá.

Bárcsak megélhette volna mindezt Sümeghy Laci bácsi, nagyon büszke lenne Tarira. De tudjuk, hogy onnan fentről figyeli nap, mint nap, és örül annak, hogy ilyen sikert tudhat magáénak Patrik!

Nyitókép forrása: Huszár Gábor (Kisalföld)

  • Csatolt dokumentumok