Lurkó UFC U13 – Pápai ELC U13 6–0 (0–0, 3–0, 2–0, 1–0)
Lurkó UFC U13: Juhász – Molnár, Lakner, Andor – Gudui, Tompa, Varga, Farkas – Gartner. Cserék: Polgár, Rajtosics. Vezetőedző: Joó Bálint.  
Gólszerzők: Gartner (23., 1–0; 72., 6–0), Rajtosics (27., 2–0), Polgár (40., 3–0), Gudui (47., 4–0), Tompa (59., 5–0)
 

Szombat délelőtt az a pápai együttes látogatott Szombathelyre, amely a Regionális U13-as bajnokság előző fordulójában az addig veretlen Sopron ellen ért el figyelemreméltó győzelmet. Ez mindenképp arra engedett következtetni, hogy egy jó csapat lesz a Lurkó mai ellenfele. Ősszel Pápán, egy kiélezett, szoros összecsapáson 1–1-es döntetlent játszottak egymással a felek. Az már a mérkőzés elején szembetűnő volt, hogy mindkét csapat a játékra törekszik, nem rúgdosták el céltalanul a labdákat. Ennek köszönhetően jó színvonalú játék alakult ki a pályán, mindkét oldalon adódtak lehetőségek. A Lurkó járt közelebb a vezetés megszerzéséhez, azonban a mieink is csupán kapufáig jutottak, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre az első húsz perc után a csapatok. A második negyedben a zöld-feketék jó játéka már gólokkal is párosult, előbb Gartner Raul, nem sokkal később Rajtosics Hunor, a negyed utolsó percében pedig Polgár Ádám talált be az ellenfél kapujába. A harmadik etapban is a Lurkó dominált, sokpasszos, kreatív, gyors játékára nem találták az ellenszert a vendégek. Előbb Gudui Dániel vette észre, hogy nincs a helyén a vendégek kapusa, és ért el szemfüles találatot, majd Tompa Ádám bombája kötött ki a pápai kapuban. A mérkőzés utolsó húsz percében sem változott a játék képe, több ígéretes gólszerzési lehetőséget is kialakítottak a mieink, ám ezekből csak Gartner Raulnak sikerült az egyiket gólra váltania, ezzel megduplázva a mérkőzésen szerzett találatainak számát.  A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy habár sok dolguk nem akadt, a két Lurkó-kapus, Gáspár Bence és Juhász Zoltán nagyon fontos lélektani pillanatokban hatalmas bravúrokat bemutatva hárította a vendégek gólhelyzeteit. Kiemelkedő futballt bemutatva, remek egyéni teljesítményekkel, összességében ilyen arányban is megérdemelten tartotta itthon a három pontot a Lurkó UFC. 


Jó játékkal, egy nagyszerű győzelmet sikerült aratnunk egy képzett játékosokból álló, jó csapat ellen. Meghatározó volt, hogy nekünk sikerült megszereznünk a vezetést. Úgy érzem, hogy ez megnyugtatta a csapatot. A játékunkkal addig sem volt különösebb probléma, de onnantól kezdve még higgadtabbak lettünk. Az egész csapatot dicséret illeti a mai teljesítményért, azonban szeretném külön kiemelni a két kapusomat, akiknek igaz, hogy nem sok dolguk akadt a 80 perc alatt, viszont abban a néhány szituációban, minden alkalommal nagyon fontos lélektani pillanatokban, bravúrokat bemutatva sikerült megakadályozniuk az ellenfelet a gólszerzésben

– értékelte a látottakat Joó Bálint.

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok