DAC U19 – Lurkó UFC U19 4–2 (2–1)
Lurkó UFC U19:
Kiss B. – Prógli, Ágoston, Szabó B., Varga T. – Menzhelieiev (Holtay, 46.), Nagy D., Horváth B. – Szár, Wágner (Kovács Á., 62.) Karáth (Kovács N., 46.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Prógli (12., 1–1), Holtay (82., 4–2) 

Janzsó László csapata még csak a második, miközben a hazai pályán szereplő DAC már a harmadik találkozójára készült nagyszombaton. A mieink az első meccsükön ikszeltek, míg a győriek megnyerték mindkét eddigi meccsüket. Sajnos a nyuszi jó néhány játékosunkat lefoglalt a mai napon, míg Makkos Máté sárga lapok miatt hiányzott. Három korosztály is hozzájárult a mai kerethez, sőt, a csapatot a felépülőben lévő Kovács Ákos is elkísérte.

Gyors gólváltással kezdődött a mérkőzés. A hazaiak már a 9. percben előnybe kerültek, ám mi hamar egyenlítettünk, Prógli László szerezte meg második gólját a Lurkó UFC színeiben ebben a bajnokságban. A félidő közepén azonban visszavette a vezetést a DAC, így ők mehettek előnnyel a szünetre. 

A második félidőből 10 perc telt el, amikor 3–1-re módosították az eredményt a kék-fehérek. Az utolsó tíz percben gyors gólváltás történt – a mi részünkről Holtay Benjámin talált be – így végül 4–2-re győzött a DAC. 

Az eredmény fordított is lehetett volna, ma azonban nagyon sok hiányzónk volt. Így viszont a hazaiak két góllal jobbnak bizonyultak. Mi szép támadásokat építettünk fel és nagy helyzeteket alakítottunk ki, sajnos azonban a befejezéseink nem sikerültek. Ennek ellenére nem lehet a fiúkat elmarasztalni! Négy U17-es és kettő U16-os játékos segített a mai napon: közülük hármójuknak első mérkőzése volt ez az U19-es korosztályban! Mindegyikük, és a mai keret mindent elkövetett a jó eredmény eléréséhez! Mindeközben arra is figyeltem, hogy a 2007-es játékosok kettőnél többen ne legyenek egyszerre a pályán – ők mintegy három évvel fiatalabbak, így ezért is dicséret illeti őket

– értékelt Janzsó László a találkozó után. 

 

  • Csatolt dokumentumok