MTE 1904 U17 – Lurkó UFC U17 1–1 (1–0)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. - Vajda D., Neszlinger, Kovács Á., Wágner – Lang – Hajba (Nagy D., 46.), Mesics-Leiner, Makkos (Kolozsvári, 35.), Varga T. (Szabó B., 63.) – Szár (Holtay, 59.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerző: Kolozsvári (67., 1–1)

A Regionális U17-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának 19. fordulójában Mosonmagyaróvárra látogatott a Lurkó. Janzsó László csapatát és a kék-fehéreket öt hely választotta el egymástól. A mieink azonban ezt a különbséget a pályán teljesen eltüntették. Az első félidőben a hazaiak jutottak előnyhöz: egy szöglet után Neszlinger Zsolt ért bele olyan balszerencsésen, hogy Kiss Barnabás már nem tudott védeni, 1–0. Ennek ellenére partnere volt egymásnak a két csapat, és a II. félidőben össze is jött a teljesen megérdemelt egyenlítés. A cseréink játszottak össze: Nagy Dominik indítását Kolozsvári Ákos vette át a védők mögött, és szép mozdulattal lőtt a kapuba, kialakítva az 1–1-es végeredményt. Az utolsó 15 percben akár a magunk javára is fordíthattuk volna a meccset. 

Bízom benne, hogy mi fejlődtünk sokat: míg ősszel 6–1-re vert meg bennünket az Óvár, ma akár a három pont megszerzése is benne volt a meccsben. Van bennem hiányérzet, előttünk adódtak nagyobb lehetőséget. Nem a legszebb és legtaktikusabb játékot mutattunk be, ennek ellenére picit többet volt nálunk a labda, mint ellenfelünknél. A harmadik helyezett otthonában ez nem rossz eredmény, de én mindig a maximumra törekszem. Ami az az akarati tényezőket illeti, azokkal teljesen rendben voltunk, akadtak helyzeteink is, akár még a győzelmet is megkaparinthattuk volna. Több fiatal szerepelt a csapatban, a ma debütáló Kolozsvári Ákos ráadásul gólt is szerzett

– nyilatkozta a találkozó után Janzsó László.

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok