Lurkó UFC U15 – Király SE U15 2–4 (1–1)
Lurkó UFC U15.: Szanyi – Mikics, Tóth, Belső, Dénes – Kevy, Mesics-Leiner, Fábián – Verebélyi, Hajba, Vajda. Cserék: Mikos, Zimits. Edző: Nagy Kriszitán.
Gólszerzők: Hajba, Szanyi.

Január utolsó hétvégéjén már elmaradt mérkőzést fog bepótolni a Lurkó UFC U15-ös (2006) korosztálya, így a felkészülési időszak a szokásosnál sokkal rövidebb volt. Felkészülési találkozón a Király SE érkezett hozzánk, és változatos első félidőt láthattunk: előbb a vendégek, majd mi voltunk fölényben, így az 1–1 megfelelt a játék képének. Szünet után a Király teljes sort cserélt. Ennek ellenére mi szereztük meg a vezetést, ám a frissesség a hajrában már kiütközött, és a vendégek maguk javára fordították a találkozót.

Annak ellenére, hogy végeredményben kikaptunk, abszolút bizakodó vagyok a látottak alapján. Igazából jól fociztunk, azt csináltuk, amit megbeszéltünk. Igaz, az övéké volt az első 20-25 perc, de ezt követően átvettük az irányítást. A Király egy bedobás után talált be, mi egy szép akcióból egyenlítettünk. Kiemelném, hogy elégedett vagyok mindkét kapusommal – egy félidőt a háló előtt, egy félidőt a mezőnyben játszott mindkettőjük. A II. félidőben mi kezdeményeztünk, megszereztük a vezetést, és volt még helyezetünk ezek után is, talán az ütemek nem stimmeltek. A frissebb Király a kapu előtt nem hibázott, így ebben a periódusban többször is betaláltak. A vereség ellenére nem vagyok elkeseredve, vannak biztató dolgok, sok mindent visszakaptam a látottakból

– mondta Nagy Krisztián, a csapat edzője.

  • Csatolt dokumentumok