U12-es bajnoki mérkőzés

Lurkó UFC - SC Sopron 1:1

Horváth B.- Csupor (Somogyi-Rezner), Házi, Németh R., Ágoston- Zancsics, Szabó - Berzlánovich, Soós-Nádor (Nagy B.)

Gólszerző:Soós-Nádor

Hujber Gábor edző :

"Szombaton a jó erőkből álló Sopron csapatát láttuk vendégül. Nem vártuk jó előjelekkel a találkozót, hiszen kapus nélkül kellett neki vágnunk a találkozóna. A beugrós kapusunk Horváth Benedek lett. Kiegyenlített játék folyt a félidő elején, mi nagyon szervezetten védekeztünk a megszerzett labdákból pedig szépen felépített támadásokat vezettünk. A védekezésünk ragyogóan működött a vendégcsapatnak egyetlen egy kapura lövése sem volt az első félidőben! A csapat együttes védekezése kifogástalan volt és a konrtáink veszélyesek voltak. A félidő második felében egyértelműen mi játszottunk veszélyesebben és egy gyönyörűen végig vitt kontratámadás végén megszereztük a vezetést.

A második félidőben ugyanilyen hatékonyan és fegyelmezetten játszottak a fiúk. Sajnos azonban egy nagyszerűen eltalált szabadrúgásból a Sopron egyenlíteni tudott. Ezután mind a két csapat a győzelemre játszott mindkét kapu előtt voltak lehetőségek. Mi továbbra is hibátlanul védekeztünk támadásépítéseink is tetszetősek voltak, de az eredmény már nem változott. A vége igazságos döntetlen."

U13-as bajnoki mérkőzés 

Lurkó UFC - SC Sopron 2:3 (1:1)

Horváth B. - Szanyi Zs., Lajos D., Vilics M., Vígh B., Dénes Z., Stampf R., Katona I., Vajda D., Tóth D., Belső B. 

Gólszerzők : Katona István (2)

Varga Zoltán edző :

"Az első félidőben az ellenfél egyszer ért a kapunkhoz, amiből megszerezte a vezetést, majd sokadjára az utolsó előtti percben egyenlítettünk. Rögtön a második félidő elején gyorsan kétgólos hátrányba kerültünk, amit már csak kozmetikázni tudtunk.Volt egy elég vitatható játékvezetői ítélet, ami nem az előnyünket szolgálta, talán akkor meg lett volna a döntetlen, amire rászolgáltunk volna."

  • Csatolt dokumentumok