Lurkó UFC U17 – Haladás VSE U17 1–0 (0–0)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. – Vajda D. (Simon, 46.), Neszlinger, Kovács Á., Wágner – Prógli, Mesics-Leiner (Nagy D., 88.), Vér, Szabó B. (Horváth H., 88.) – Szár (Holtay, 55.), Hajba (Varga T., 46.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerző: Szabó B. (55., 1–0)

Az U17-es regionális bajnokság észak-nyugati csoportjában városi rangadót rendeztek. A Lurkó UFC és a Haladás VSE is 32-32 ponttal várta a tavasz meccsét. Ezúttal a hazai környezetben szereplő zöld-feketék diadalmaskodtak. Ugyanis az 55. percben Szabó Bence cselezte be magát az ellenfél tizenhatosán belülre és lőtte ki a hosszú sarkot, ezzel megszerezve csapatának a három pontot erő győztes gólt.

Talán hosszú-hosszú időt követően ez az első alkalom, amikor egy mérkőzésnek nem a szakmai részével szeretnék foglalkozni. Azt szokták mondani, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni. Mint sok más csapatnak, nekünk is rengeteg problémával kell megküzdenünk hétről-hétre. Én ezért mindig is tiszteletben tartom az ellenfeleinket, hisz’ tudom: ők sincsenek jobb helyzetben. A mai sikerünk egyben az U16-os csapat és Somlai Roli edző kollégám sikere is. Ugyanis mérkőzésenként 4-5 játékost is ad nekem. Köszönöm neki, és a srácoknak, hogy így tudunk együtt dolgozni. A mai napon is a 2007-es születésű Szabó Bence szerezte a gólunkat! Természetesen gratulálok a srácoknak

– mondta Janzsó László a derbit követően.

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok