Lurkó UFC U13 – Sárvár FC U13 18–1 (2–0, 3–0, 3–1, 10–0)
Lurkó UFC U13: 
Juhász – Molnár G., Lakner, Andor – Gudui, Tompa, Varga N. – Farkas B., Gartner. Cserék: Gáspár – Polgár, Sántha, Takács D. Vezetőedző: Joó Bálint. 
Gólszerzők: Lakner (4), Varga N. (4), Gartner (4), Tompa (4), Gudui, Polgár

A Sárvár FC csapatát fogadták szombat délelőtt Joó Bálint tanítványai az U13-as regionális bajnokság soron következő fordulójában. Ősszel, a fürdővárosban 4-1-es vendéggyőzelem született. 

Az első perctől kezdve érezhető volt a zöld-feketék dominanciája, többet birtokolták a labdát a mieink. A vendégek elsősorban védekezésre rendezkedtek be, és a megszerzett labdákat gyors kontratámadásokból igyekeztek eljuttatni a kapunkig. 

Az első öt percben több nagy helyzetet is kitudott alakítani a Lurkó, ám ezek akkor még kimaradtak. Egészen a 13. percig kellett várni az első Lurkó gólig, amit az első negyedben még egy újabb követett, így kétgólos hazai vezetéssel mehettek szünetre a felek. 

A második 20 percben sem változott a játék képe, sorra vezette támadásait a Lurkó, ezekből hármat sikerült értékesíteni, így félidőben öttel mentek a zöld-feketék. 

A harmadik negyed elején egy szöglet után szépítettek a fürdővárosiak, erre azonban újabb három szombathelyi találat formájában érkezett a válasz. 

Az utolsó negyedhez érkezvén 8–1-re vezetett csapatunk. A már ekkor is tetemes előnye tudtában sem állt meg a hazai csapat, továbbra is teljes erőbedobással támadásban maradtak az újabb találatok elérésének érdekében. Aminek meg is lett az eredménye, az utolsó negyedben futószalagon érkeztek az újabb hazai találatok, egészen 10 rúgott gólig sikerült eljutni egy negyeden belül a mieinknek, így beállítva a fölényes 18–1-es végeredményt. 

Az egész mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült. Jól működött a letámadásunk, nem engedtük kibontakozni ellenfelünket. A párharcok nagy részét sikerült megnyernünk. A legtöbb szituációban létszámfölényt tudtunk kialakítani a labda körül, védekezésben jól szűkítettük a területet. Amit hiányoltam, az a labdavesztéseink utáni azonnali visszatámadás, illetve labdabirtoklásban a labda nélküli mozgás, megjátszhatóság, ezekben mindenképpen fejlődnünk kell. A héten nagy hangsúlyt helyeztünk a támadásbefejezésekre, aminek meg is lett az eredménye, góljaink nagy részét tudatosan felépített támadások után szereztük. Gratulálok a csapatomnak ehhez a nagy arányú győzelemhez

– nyilatkozta Joó Bálint a találkozó után.

 

  • Csatolt dokumentumok