Dana Győrújfalu SE U19 – Lurkó UFC U19 1–0 (0–0)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Nemes, Lipics, Sáfár, Závecz – Tóth N., Kiss L. – Járfás, Horváth B. (Nagy D., 83.), Péter (Kárász, 69.) – Vér. Vezetőedző: Molnár Károly.

Első alkalommal került sor a Lurkó UFC történetében, hogy Győrújfaluban lép pályára a zöld-fekete együttes. A U19-esek a Regionális Bajnokság Észak-nyugati csoportjának 8. fordulójában tettek eleget a hazaiak kérésenek, miszerint csütörtökön játsszák le a találkozót. A szűk, és rendkívül egyenetlen játéktéren nem alakulhatott ki folyamatos futball – aztán fordulás után kiderült, hogy nem is ez a legnagyobb hiányosság, hanem a fényerő. A II. félidőben két nagy lehetőség is kialakítottak Járfás Gergőék, azonban ezek kimaradtak, míg a hazaiak egyszer betaláltak. Pár perccel a vége előtt megfogyatkozott a Győrújfalu, ám nekünk gólt szerezni ezen a napon nem sikerült, így 1–0-ra megnyerték a találkozót a hazaiak. Labdarúgó-pályára – sőt, bármilyen sporteseményre – méltatlan eseményekkel telt el a meccs vége, ami miatt újabb győrújfalui piros lap is villant a lefújás után.

A mérkőzést nagy elánnal kezdte mindkét csapat, de futball hiányzott az együttesekből, ugyanis a pálya minősége és mérete bőven hagyott kívánnivalót maga után. A folyamatos játékmegszakítások nem kedveztek számunkra, mi inkább szerettünk volna futballozni, a hazaiak pedig ívelgettek. Nem panaszkodni akarok, de a második félidőben ezt még tetézte a világítás minősége is, foltokban lehetett csak látni a játékteret. Két helyzetet kihagytunk, ők az egyetlen lehetőségüket gólra váltották, így a hazaiak nyertek. A hazaiak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. Mi beleegyeztünk az időpontváltozásba – de ha előre tudjuk az okokat, és a körülményeket ismerjük, akkor nem biztos, hogy vállaltuk volna a mai kirándulást, vagy legalább csörgőlabdát is hoztunk volna…

– értékelte a látottakat Molnár Károly.

Képünk illusztráció.

  • Csatolt dokumentumok