Hévíz SK U14 – Lurkó UFC U14 2–2 (0–1)
Lurkó UFC U14:
Répcei – Gudui (Varga B., 47.), Csóri, Somogyi-Rezner, Andor (Farkas B., 47.) – Polgár, Geller, Varga N. (Lakner, 68.) – Takács M. (Kovács F., 61.), Tóth A., Gartner. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Geller (11., 0–1), Polgár (75., 2–2)

A középmezőnyben egymás mellett tanyázó Hévíz és Lurkó találkozott a fürdővárosban. A jó formában lévő Geller Marcit buktatták a hazaiak a 11. percben 20 méterre a kaputól. Mivel a hévíziek kapusa alacsony, a léc alá tartó lövésbe csak beleérni tudott, így Geller vezetést szerzett a zöld-feketéknek. Fordulás után azonban a hazaiak akarata érvényesült. Előbb a jobb oldalunkon tudtak mögénk kerülni, és a kiugratás után egyenlítettek, majd egy hasonló szituációt követően bő egy óra után már az előny is a hévízieknél volt. A hajrában mindent elkövettünk az egyenlítésért, és ezt újabb szabadrúgásgóllal el is értük. Ezúttal Polgár Bálint állt a labda mögé: és hiába állt már a cserekapus a gólvonalon, a léc alá tartó lövést nem védhette, így 2–2-vel zárult az egyenrangú csapatok csatája.

A hasonló mutatókkal bíró Hévízhez mentünk, ki-ki meccsre készültünk, az is lett. Az első félidő a miénk volt, amihez a hazaiak taktikus játéka is hozzájárult. Ők kontrára játszottak, mi birtokoltuk a labdát. Nem voltunk kirobbanó formában, gondjaink voltak a támadásépítéssel. Többen átlag alatti teljesítményt nyújtottak, nem mertünk vállalni 1:1 elleni játékot, nem használtuk ki a széleket, rossz döntéseket hoztunk – talán nyomta a meccs tétjének a súlya a vállunkat. Az eredmény másodlagos – ezt mindig hangsúlyozom, persze tudom, hogy a srácoknak sosem az. A második félidőben a hazaiak akarata érvényesült. Kapkodtunk, elől nem tudtuk megtartani a labdát, nyomás alatt volt a középpályánk. Az utolsó tíz percben nagy erőket mozgattunk meg az egyenlítésért, ami össze is jött. Összességében a döntetlen igazságos, azonban a mutatott játékkal nem vagyok elégedett. Esetleges gólokat szereztünk, de akkor is fontos, hogy ilyen meccsekre van szükség ahhoz, hogy jó és gyors döntéseket hozni tudjunk. A támadóknak meg kell találni a góllövő-cipőjüket, hátul pedig le kell húzni a rolót

– nyilatkozta Nagy Krisztián a hévízi mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok