Üstökös FC Győr U14 – Lurkó UFC U14 3–3 (3–2)
Lurkó UFC U14:
Répcei – Gudui, Somogyi-Rezner (Polgár B., 33.), Csóri, Andor (Takács M., 61.) – Varga N., Geller (Lakner, 68.), Vecsera (Kovács F., 33.) – Varga B., Tóth A. (Farkas B., 41.), Gartner. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Varga B. (27., 2–1), Csóri (37., 3–2), Polgár (88., 3–3)

Az utolsó mérkőzésén Győrben szerepelt a Lurkó UFC U14-es csapata: a két ponttal mögöttünk lévő Üstökös vendégei voltunk. Nagy Krisztiánék azzal a gondolattal utaztak a Rába-partra, hogy egy esetleges győzelemmel még inkább a dobogó közelébe kerülhetnek. Nos, hét perc után nem ez a gondolat volt a legnagyobb gondunk, ugyanis ekkor már két góllal vezetett a hazai csapat. A mieink a 27. percben egy szöglet után tudtak szépíteni: a kavarodás során Varga Bálint találta meg leggyorsabban a labdát, így ismét nyílttá vált a mérkőzés. Ám 3 perc múlva megint betaláltak a győriek – de egy újabb szögletet követően megint közelebb kerültünk. A 37. percben Varga Nimród precíz sarokrúgását Csóri Ádám fejelte a hálóba, 3–2. A szünet után nálunk volt többet a labda, ám helyzetek sokaságánál rossz döntéseket hoztunk. Az utolsó percekben egy kezezés miatt jöhettünk szabadrúgással 25 méterről: Polgár Bálint a kapus feje fölött lőtt a kapuba. Ezek után is mentük előre a győzelemért, ám újabb találatot már nem értünk el, így egy ponttal jöhettünk haza, döntetlennel zártuk a 2021-es esztendőt.

Egyáltalán nem vagyok elégedett, sem a végeredménnyel, sem a mutatott játékkal. Bátran kezdtünk, hamar szöglethez jutottunk, akár be is találhattunk volna – ám nem rendeződtünk vissza és az ellenfél centere gólt szerzett. Ismét előre játszottunk, és egy hasonló góllal már 2–0 volt az Üstökösnek. Az eredmény után futottunk, nem voltunk türelmesek, a nyomás miatt görcsösek voltunk. Kiegyenlített volt a játék, a hazaiak kontrákra építettek – és egy jobb oldali beadás után nem volt összhang a belső védőink között, így már 3–1 volt oda. A félidő végén egy újabb szöglet után megint közelebb kerültünk. Már az első félidőben kettős cserére kényszerültem, nem minden visszatérőnk volt 100%-os állapotban, és a hibák is indokolták a cseréket. A félidőben próbáltam a fejekben rendet rakni, de megint kényszerűségből kellett cserélnem. Nem tudtuk a támadásainkat befejezni, a kaput rendre elkerülték a lövéseink. Egyenlítettünk, ám rendkívül sajnálatos, hogy nem tudtunk akciógólt szerezni, pedig jogosan várom el ezt a támadóinktól. Adósak a jó teljesítménnyel. Bosszant az elhullajtott 2 pont, de nem érdemeltünk volna győzelmet, hiszen a hibáinkat kihasználta az ellenfél – illene eljutnunk a befejezésekig egy ilyen jó csapat ellen is. Elégedetlenül zárom az őszi szezont – úgy érzem, több van bennünk

– mondta Nagy Krisztián a mérkőzés után.

  • Csatolt dokumentumok