Lurkó UFC U19 – Hévíz SK U19 0–1 (0–1)
Lurkó UFC U19:
Nagy Donát – Varga T. (Nagy Dominik, 60.), Csuka, Kovács Á., Ágoston – Bujtás (Kolozsvári, 60.), Döbör (Wágner, 75.), Mesics-Leiner (Prógli, 75.) – Fábián, Horváth B. (Holtay, 60.), Makkos. Vezetőedző: Janzsó László.

Szerette volna megtörni rossz szériáját a Lurkó UFC U19 (2004-2005) – erre pedig az utolsó hazai mérkőzésen a Hévíz ellen adódott lehetőség. Hiába voltunk nálunk a labda a meccs elejétől fogva, mégis a hévíziek találtak be: egy rossz passz után léptek meg és nagy helyzetben nem hibáztak, 0–1. A játék képe a gól után sem változott, mi próbáltunk futballozni, ám a 16-oson környékén elfogyott a tudományunk, nem volt senki, aki váratlant húzott volna. Amikor cselezni kellett, akkor célt tévesztő lövéssel próbálkoztunk, amikor lőni kellett vagy lehetett volna, akkor cseleztünk. Ugyanez volt a jellemző a második játékrészre is. A cserekét követően, főleg a végjátékban még nagyobb nyomást helyezetünk a fürdővárosiakra, ám betalálni nem tudtunk, így vereséget szenvedtünk.

Be vagyunk oltva a kapu előtti szituációk ellen: az utolsó passzok nem sikerülnek, az átlövéseket nem vállaljuk fel. A 16-osig eljutottunk, nagy százalékban ma is nálunk volt a labda. A védelmünk megoldotta a feladatát, a középpálya és a támadósor számára kellene egyfajta átlendülés – ez hiányzik az eredményességünkhoz. Járattuk a labdát, irányítottuk a mérkőzést, de a kapuig nem tudtunk eljutni. Az utolsó 15 percben letámadtunk, de rossz döntéseket hoztunk ebben a periódusban is

– mondta Janzsó László a mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok