Haladás VSE U16 – Lurkó UFC U15 6–1 (3–1)
Lurkó UFC U15:
Nagy D. – Házi, Kiss L., Lajos, Baldauf – Varga B., Szakasics, Csonka – Grádvohl, Berzlánovich, Kovács N. Cserék: Szabó K., Szabó M. M., Szabó D., Rosta, Biró B. Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerző: Kiss L. (13., 1–1)

A mai napra eredetileg a Lurkó U16 számára volt kiírva felkészülési mérkőzés, ám létszámproblémák miatt az U15-ösök játszottak, azaz edzés helyett meccs került a programjukba. Nem is akármilyen, hiszen a városi rivális Haladás VSE egy évvel idősebb, kiemelt csoportban az abszolút élbolyba tartozó csapata ellen szerepelhettünk. Az elején hamar vezetéshez jutottak a zöld-fehérek, ám Kiss Levente révén egyenlíteni tudtunk. Ezt követően a Halinál volt többet a labda, és a szünetig kétgólos előnyt tudtak kiépíteni. Szünet után sem változott a játék képe, ám az eredmény csalóka: a mieink nem játszottak alárendelt szerepet, és végig a futballra törekedtek, fel nem adva azokat az elveket, amelyeket magunkénak tudhatunk. A HVSE végül 6–1-re nyerte meg a mérkőzést.

Nagyszerű felkészülési találkozón vagyunk túl – ez nem volt számunkra beütemezve, de beugrottunk az U16 helyére. Egy percig sem gondolkodtam rajta, vállaltuk, ismerem a csapatomat, tudtam, hogy ez is jó célt szolgál, hiszen az egy évvel idősebbekkel szembeni játék során mi csak tanulhatunk és újabb tapasztalatokat gyűjthetünk! Remek együttes ellen játszottunk. Bátran és határozotton futballoztunk, eredménytől függetlenül. Fizikálisan próbáltuk felvenni a versenyt, de egy-egy játékszituációban kijött az egy év differencia. Ha ilyen ütemben tudtunk fejlődni, akkor nagyon jó időszak várhat még vár. Az első játékrész kifejezetten tetszett, mindkét csapat futballozni akart. Inkább a mi térfelünkön folyt a játék, többet volt a Halinál a labda, mi a védekezést tudtuk gyakorolni. Labdaszerzés után azonban a labdát birtokolni kívántuk és támadásokat építeni, ami olykor-olykor sikerült is. A második félidőben többet cseréltem is – velük is teljesen elégedett lehetettem, játszani szerették volna ők is a Lurkó-stílust. Büszke vagyok rájuk, és készülünk az Illés U14 elleni újabb edzőmérkőzésre: megint egy jó csapat ellen újabb komoly erőpróba vár ránk

– mondta Berning Adrián a találkozót követően.

 

  • Csatolt dokumentumok