Molnár Károly U19-es (2003-2004) csapata hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön vesz részt edzésen, utóbbi napon kétszer is – és csütörtökön délután már a Városligeti pályán. Vasárnap hazai környezetben az Andráshidát fogadja a Lurkó.

Janzsó László U17-eseinek (2005) teljesen hasonló a programja, és ők is vasárnap meccselnek az Andráshida ellen.  

A Somlai Roland vezette Lurkó UFC U16 (2006) hétfőn és kedden készül, szerdán szabad lesz a csapat, míg csütörtökön pedig komoly erőpróba vár a fiúkra, hiszen a Pápai ELC csapatát látják vendégül. 

Berning Adrián és Kálócz Zsolt tanítványai kedd kivételével minden hétköznap edzenek. A Lurkó UFC U15 (2007) vasárnap a budapesti II. kerületbe utaznak, ahol a két ponttal előttünk lévő Budai FC ellen meccselnek majd.  

Három tréningen vesznek részt Nagy Krisztián U14-esei (2008), hétfőn, csütörtökön és pénteken. Kedden az Illés Akadémia U13-mal játszik a korosztályunk felkészülési mérkőzést, míg szombaton Kapuváron szerepel bajnokit a csapat.  

Joó Bálint U13-asai (2009) és Pál Gergely U12-esei (2010) hétfőn, szerdán és csütörtökön tréningeznek. Az U12-esek pénteken Körmenden játszanak bajnoki fordulót, míg az U13 szombaton délben a Haladás VSE pályaválasztása mellett meccsel.

Vargovics Zsolt U11-esei (2011), valamint Somfalvi Péter U10-esei (2012) hétfőn, szerdán és pénteken edzenek.

Az U9-eseknek (2013) Balogh Bence, míg az U8-asoknak (2014) Nagy Zoltán hétfőn, szerdán és pénteken tart edzést, míg Csikortás Dávid U7-esei (2015) kedden, csütörtökön és pénteken tréningeznek. Mindhárom korosztályunk vasárnap az Illés Akadémián Bozsik-fesztiválozik. 

Az ovisokkal Orbán Dániel, Nagy József, Stieber József, Földvárszki Edina, Hajdinák Kitti és Marton Zoltán hétfőn, szerdán és csütörtökön a Váciban játszik majd egy jót. 

 

  • Csatolt dokumentumok