FC Nagykanizsa U14 – Lurkó UFC U14 1–1
Lurkó UFC U14:
Répcei – Varga B., Lajos, Vecsera, Kovács F. – Németh B., Ulrich, Geller – Gartner, Tóth A., Takács M. Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Garnter (21., 0–1)

Jó létszámban telt el a felkészülés első két hete, ám az elmúlt napokban egyre kevesebben érkeztek meg az edzésekre, ezért alakult úgy, hogy a Lurkó UFC U15 és az U14 is egy-egy 45 perces mérkőzést játszott a nagykanizsaiak vendégeként. A találkozón a mieink szerezték meg a vezetést: egy jó kiugratást követően Gartner Raul remekül ismerte fel a szituációt, és a kapus feje fölött emelt a hálóba. Nem sokkal később egyenlíteni tudtak a hazaiak, így 1–1-es döntetlennel zárult a felkészülés első mérkőzése.

Vegyes csapattal játszottunk, fiatalabbak is voltak nálunk, hiszen az utolsó pillanatban is volt változás a keretet illetően. Fáradtnak bizonyultunk (ahogy arra számítottam is). Ezen a meccsen meddő volt a középpályás játékunk. Mi szereztük meg a vezetést, ám egyenlíteni tudtak a hazaiak. Túl sokáig tartogattak a labdát középen, nem kerestük a széleket. Ez az egy félidő is megfelelő terhelések bizonyult. Van két kiszemeltünk, akik helyt is álltak, egyből a mélyvízbe kerültek, legkésőbb a nyáron erősödni fogunk velük. Fizikálisan tudom értékelni a mérkőzést, taktikailag kevésbé, bízom benne, hogy mielőbb teljes kerettel készülhetünk tovább

– értékelte a látottakat Nagy Krisztián.  

  • Csatolt dokumentumok