Lurkó UFC U13 – Hévíz SK U13 9–3 (0–1, 3–1, 1–0, 5–1)
Lurkó UFC U13: Juhász – Molnár, Lakner, Andor – Polgár, Tompa, Varga, Farkas – Gartner. Cserék: Gudui, Rajtosics, Takács. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerzők: Gartner (25., 1–2; 27., 2–2; 32., 3–2; 47., 4–2; 79., 9–3), Tompa (61., 5–2), Polgár (67., 6–3), Lakner (75., 7–3), Kiss (77., öngól, 8–3)

Csütörtökön délelőtt, az iskolai tavaszi szünet első napján a Hévíz csapatát fogadta hazai pályán U13-as csapatunk. A fordulót megelőzően egymás mögött helyezkedett el a két együttes, a mieink két ponttal előzték meg mostani ellenfelüket, viszont a fürdővárosiak egy meccsel kevesebbet tudhattak maguk mögött. Így kijelenthetjük, hogy egy igazi rangadó várt Joó Bálint tanítványaira. Lurkó-helyzetekkel indult a találkozó, az első negyedben több lehetőségünk is adódott, azonban a vezetést mégis a vendégeknek sikerült megszerezni egy kontratámadást követően. A második negyed elején aztán egy kezezés után büntetőhöz jutottak a hévíziek, melyet gólra is váltottak, így már kettőre növelték előnyüket. 

Nem sokkal ezután megfogyatkoztak a vendégek. Az egyébként is cserék nélkül kiálló hévízi csapatból, az egyik játékos rosszullétre hivatkozva nem tudta folytatni a játékot. Ezt követően a mezőnyben már addig is némi fölényben futballozó hazaiak teljesen átvették az irányítást. Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, melyek közül többet ezúttal már gólokra is sikerült váltani. 

A végig szimpatikusan küzdő vendégek erejéből még egy szépítő találatra futotta, ám a találkozó végkimenetelébe már nem tudtak beleszólni, így magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Lurkó. 

A találkozó elején sajnos ott folytattuk, ahol az előző mérkőzésünkön abbahagytuk. Rendre eljutottunk az ellenfél kapujáig, jöttek a helyzetek, viszont ismét rossz döntéseket hoztunk a befejező zónában, ellenfelünk pedig az első valamire való lehetőségéből gólt rúgott. Emellett túl sokat emeltük fel feleslegesen a labdát a levegőbe, sokszor túlbonyolítottuk a játékunkat, és labdaszerzésben sem voltunk kellően agresszívek. A második negyedtől fokozatosan javultunk fel játékban, és már jöttek a gólok is. Onnantól, hogy ellenfelünk emberhátrányba került, úgy gondolom, nem volt kérdéses a három pont sorsa. Természetesen örülök a győzelemnek, de valahol sajnálom is, hogy kényszerűségből megfogyatkozott ellenfelünk. Szerintem egy végig kiélezett, jó iramú, ki-ki mérkőzésre lehetett volna kilátás, ami jól szolgálta volna a gyerekek fejlődését. Szeretném kiemelni Gartner Raul mai produkcióját, hiszen bármilyen szinten öt találatig jutni egy mérkőzésen óriási teljesítmény

– értékelt a mérkőzés után Joó Bálint.

 

  • Csatolt dokumentumok