A heti program megtervezése rendkívüli szervezést igényel a jelenlegi időszakban. Szerdán az U19-esek és az U14-esek, csütörtökön az U17-esek lépnek majd pályára.

Molnár Károly csapata, a Lurkó UFC U19 (2003-2004) Győrben játszik az Üstökös FC Győr vendégeként. A táblázaton mindössze egy hely, ám hét pont választja el a csapatokat egymástól. A hazaiak 26 pontnál járnak (5. hely), a mieink 19-nél (6. pozíció) – egy Lurkó-győzelemmel lehetne közelebb kerülni az ellenfelünkhöz. A mérkőzés szerdán 17 órakor kezdődik.

Csütörtökön szerepel – ugyancsak az Üstökös pályaválasztása mellett – a Lurkó UFC U17 (2005). Janzsó László tanítványai számára ez az utolsó előtti mérkőzés lesz 2021-ben. A mieink a 9. helyen állnak 18 ponttal, a kék-fehérek tizenkettedikek 10 ponttal. A meccs kezdési időpontja csütörtök, 17.00 óra.

Szerdán játszik hazai környezetben a Lurkó U14 (2008). Nagy Krisztián csapata a kapuvári Nebulót fogadja. A kilencedik helyen álló zöld-feketék 10 meccsen 19 pontot gyűjtöttek, a kapuváriak 11 találkozón tizenkettőt. A szerdai találkozón 18.00 órakor indul útjára a labda.

  

 

  • Csatolt dokumentumok