Lurkó UFC U14 – SC Sopron U14 1–3 (0–1)
Lurkó UFC U14:
Répcei – Kálócz, Csóri, Polgár, Vecsera, Kovács F. – Takács M., Ulrich (Somogyi-Rezner, 49.), Tóth A. (Horváth S., 59.), Varga B. – Gartner (Farkas B., 47.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Polgár B. (58., 1–2)

A tizenhat eddigi meccséből 46 pontot begyűjtő SC Sopron érkezett Szombathelyre. A vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, ám a Lurkó nem ismert elveszített labdát, és igyekezett megnehezíteni a tabellaelső dolgát. Ez sokáig sikerült is, igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek, de azért ők voltak fölényben. Egy szöglet után azonban nem értünk oda az egyik sopronira, aki éles szögből kilőtte a kapu jobb oldalát, 0–1 a 26. percben. Ezek után sem változott a játék képe, majd nem sokkal a fordulást követően kettőre nőtt a vendégelőny. De a Lurkó továbbra sem adta fel, és a bal oldalon Polgár Bálint lépett meg, belépett a 16-oson belülre és a rövid sarokba lőtt, 1–2. Bátran futballozott ezek után is a szombathelyi csapat, talán egy kis szerencsével, vagy még jobb döntés által még az egyenlítésre is lett volna lehetőségünk – ehelyett azonban a hajrában ismét a Sopron talált be, így a bajnokesélyes elvitte a három pontot a Lurkótól.

Sajnos „csak” helytállás lett a mérkőzés vége. Nagyobb szervezettséggel készültünk a héten, mint egy másik bajnokra. Csupán egyheti érdemi munkával azonban nem tudjuk utolérni a soproniakhoz hasonló csapatot. Nem véletlenül vezetik a bajnokságot: Sopronban átgázoltak rajtunk, sok esélyünk nem volt ekkor. Azaz a két meccs képe között óriási volt a különbség. Visszavont védekezéssel készültünk, így nagy volt a labdabirtoklási fölényük és egygólos előnnyel mehettek szünetre. Pár perc után átálltunk, sajnos itt már kettőre nőtt a különbség. Az alap játékrendszerünkre visszaálltunk, szépítettünk, és talán voltak kisebb helyzeteink a 2–2-höz. Kevesebb figyelmet fordítottunk a védekezésre, és ezt kihasználva növelni tudta az előnyét a Sopron. Taktikai fegyelem és elszántság jellemzett bennünket – ezt szeretném látni hazai pályán és idegenben, az első és a hátsó zónában lévő csapatok ellen. Dicsérni tudom a srácokat, akartak, küzdöttek, van egyelőre azonban ekkora különbség. Tegnap egy teremtornán Geller Marci megsérült – így nem tudta vállalni a játékot. Kiemelném Répcei Kristóf teljesítményét, nagyon biztos volt, tartotta a frontot, a gólokra nem tehetett

– nyilatkozta Nagy Krisztián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok