Lurkó UFC U14 – Pápai ELC U14 2–0 (2–0)
Lurkó UFC U14:
 Gáspár – Babarcki (Szalai-Horváth, 70.), Gudui, Horváth S., Andor – Vert, Lakner, Tompa – Farkas B., Gartner, Varga N. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerzők: Lakner (12., 1–0), Gartner (16., 2–0)

Az U14-es Regionális bajnokság 4. fordulójában, szombat délelőtt a Pápa csapatát fogadták Joó Bálint tanítványai. A fordulót megelőzően a vendégek három lejátszott meccset követően 6 ponttal, míg a Lurkó 2 meccs után 3 megszerzett ponttal állt a tabellán. Az előjelek nem voltak túl pozitívan U14-eseink számára, több játékosukat is nélkülözniük kellett a mai bajnokin, így mindössze egy cserejátékossal voltak kénytelenek kiállni a mai találkozóra. Az első percekben többnyire mezőnyben folyt a játék, mindkét csapat a futballra törekedett, keresték a réseket az ellenfél védelmén. Az első nagyobb gólszerzési lehetőség a Lurkó előtt adódott, egy kiugratást követően Gartner Raul vihette egyedül a labdát az ellenfél kapusára, ám lövés ekkor még elkerülte a kaput. A 12. percben Gudui Dániel szemfüles szögletét követően Lakner Olivérhez került a labda, aki egy cselt követően, 19 méterről egy szép átlövést követően vette be az ellenfél kapuját, 1–0.  A vezetés megszerzését követően is a Lurkó játszott inkább az ellenfél kapujára veszélyesebben. Nem sokkal később, a 16. percben, egy az ellenfél térfelén szerzett labdával ismét Gartner Raul került helyzetbe, aki ezúttal nem hibázott. Miután átcselezte magát az ellenfél védelmén, védhetetlenül bombázott a rövid felsőbe, 2–0. Ezt követően a félidő hátralevő részében is többet folyt a játék a pápai térfélen, akik inkább kontrából, hosszú indításokkal próbáltak veszélyeztetni, de ezeket a hazai védelem remekül hatástalanította, a védelmünk mögé berúgott labdákra pedig-a játékkal remekül együtt élve-többször is remek ütemben lépett ki kapujából kapusunk, Gáspár Bence. 

A szünet után kiegyenlítettebb lett a játék, több lett a hiba a zöld-feketék játékában, de a mieink remek védekezésének köszönhetően komoly lehetőséget a gólszerzésre nem volt lehetőségük kialakítaniuk a vendégeknek. Az utolsó 10-15 percben újra több lehetőség is adódott a Lurkó előtt, hogy további gólokat szerezzen, ám a befejezésekbe hiba csúszott. Így az eredmény már nem változott. Egy jó csapat ellen, harcias, néhol kemény mérkőzésen tartotta itthon U14-es csapatunk a 3 pontot. 

Sajnos betegségek, illetve egyéb okok miatt sok volt a hiányzónk, mindössze egy cserejátékossal kellett kiállnunk a mai mérkőzésen. Az első félidei játékunkkal elégedett vagyok, ellenfelünk fölé tudtunk nőni, a góljaink mellett több nagy gólszerzési lehetőséget is sikerült kialakítanunk, 2-0 után lezárhattuk volna a mérkőzést, ám sajnos a befejezéseknél pontatlanok voltunk. A második játékrészben már sok volt a hiba a játékunkban, kapkodva, pontatlanul játszottunk. Viszont pozitívumként mindenképpen ki kell emelnem a csapat mai hozzáállását, illetve a védekezését, mind egyéni, mind pedig csapat szinten. Gratulálok a srácoknak a mai győzelemhez! Hajrá, Lurkó!

– nyilatkozott Joó Bálint.  

 

  • Csatolt dokumentumok