Minőségi mezőny, nagyszerű hangulat jellemezte a Haladás VSE Sport 36 Kupáját.

Két hatos csoportban játszottak a csapatok. A tornát nemzetközivé két patinás csapat a Slovan Bratislava és a Sturm Graz gárdái tették.

Csapatunk a B csoportba került és jól kezdtük a tornát a Sopront és a Zalaegerszeget egyaránt legyőztük.

Harmadik mérkőzésünkön a későbbi tornagyőztes Sturm Graz ellen nem volt esélyünk, jelenleg ők előttünk járnak.

 Sajnos a pécsi csapat is nehéz diónak mutatkozott az addig mutatott játékuk alapján és ez be is bizonyosodott a találkozón.

Az utolsó csoporttalálkozón a Slovan elleni magabiztos győzelem az jelentette, hogy az ötödik helyért játszhattunk a Ferencváros ellen.

Ezen a mérkőzésen jobban játszottunk ellenfelünknél, vezettünk, de egy érdekes góllal - ( szabálytalanság után nem kaptuk vissza a labdát és ebből azonnal második érintésre gól született ) - döntetlen lett a vége és jöhettek a büntetők, ezt a Fradi játékosai rúgták jobban és így hatodik helyen végeztünk.

Cata Bácsi :

"Minden nevezett játékosom kapott lehetőséget. Három mérkőzésen nem kaptunk gólt ez pozítivum. Sokat kell dolgozni a jövőben.

Technikában, helyzetfelismerésben, összjátékban, mentalításban nagyon sokat kell fejlődnünk!!

A torna kitünően volt megszervezve, kicsit hosszú volt, de tanulságos és hasznos mindenkinek."

Eredmények :

Csoportmérkőzések :

Lurkó UFC - SC Sopron 1:0 ( Erdélyi Lorenzo )

Lurkó UFC - Zalaegerszeg 2:0 ( Nyári Olivér 2 )

Lurkó UFC - Sturm Graz 0:4

Lurkó UFC - Pécsi MFC 0:4

Lurkó UFC - Slovan Bratislava 3:0 ( Hanyi Dávid, Erdélyi Lorenzo, Hideg Botond )

Helyosztó : 5. helyért

Lurkó UFC - Ferencváros 1:1 ( büntetőkkel : 3:4 )

A tornát a Sturm Graz nyerte meg az MTK Budapest és a Győri ETO előtt.

 

 

 
 
  • Csatolt dokumentumok