Lurkó UFC U13 – TIAC VSE U13 6–0 (1–0, 1–0, 2–0, 2–0)
Lurkó UFC U13: 
Juhász – Molnár, Lakner, Andor – Gudui, Tompa, Varga N., Farkas B. – Gartner. Cserék: Polgár, Rajtosics, Pék, Takács. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerzők: Varga N. (8., 1–0), Lakner (37., 2–0), Farkas (48., 3–0), Polgár (55., 4–0), Gartner (70., 5–0; 77., 6–0)

A Tapolca együttesét látta vendégül péntek este a Lurkó U13-as csapata a Regionális bajnokság tavaszi, második fordulójában. A mieink a mérkőzést megelőzően a tabella 5., míg a vendégek a 10. helyét foglalták el. Ősszel az odavágón 7–0-ra tudott nyerni a Lurkó, az azóta eltelt idő alatt azonban számos szoros, meglepő eredményt sikerült elérnie a tapolcaiaknak. Nagy iramban kezdődött a találkozó, a mieink az első perctől kezdve igyekeztek ráerőltetni akaratukat az ellenfelükre. A vendégek nagyon jól, szervezetten védekeztek, labdaszerzést követően pedig igyekeztek gyors kontrákból veszélyeztetni. Az első 10 perc végéhez közeledve Varga Nimród egy gyönyörű átlövést követően megszerezte a mieinknek a vezetést. 

A második negyedben is a Lurkó akarata érvényesült, ám vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy a vendégek tisztáztak hősiesen védekezve a kapujuk előtt. A második negyed végén Lakner Olivér egy remek egyéni akciót követően lőtte a labdát jó 20 méterről a léc alá. 

A félidőt követően sem változott a játék képe, a mieink irányítottak, olykor viszont sikerült a vendégeknek végigvezetniük egy-egy gyors kontratámadást, ám a Lurkó hálóőre, Juhász Zoltán bravúrral hárítani tudott. A mérkőzés végéhez közeledve fokozatosan felőrölte ellenfelét a Lurkó, aminek meg is lett az eredménye. Előbb Farkas Bendegúz, majd Polgár Ádám növelték 1-1 találattal a mieink előnyét, majd az utolsó 10 percben Gartner Raul két góljával beállította a végeredményt. 

Nem számítottam könnyű mérkőzésre, mivel ellenfelünk legutóbbi eredményeit látva tudtam, hogy az őszi, egymás elleni mérkőzésünk óta sokat fejlődött játékban a tapolcai együttes. Az első perctől kezdve igyekeztünk nyomást gyakorolni ellenfelünkre, viszont a mérkőzés elején csak ritkán sikerült a nagyon jól szervezett, tömörülő védelmük mögé kerülnünk, keveset használtuk a széleket. Magasan védekeztünk, labdaszerzésben igyekeztünk létszámfölényt kialakítani, sajnos sokszor lemaradtunk, nem jól zártuk a passzsávokat, így nem mindig tudtuk megakadályozni ellenfelünk labdakihozatalát, ebben mindenképp javulnunk kell. Összességében jól működtek az átmeneteink, labdavesztést követően igyekeztünk egyből visszatámadni, viszont amit hiányoltam, hogy amikor visszaszereztük a labdát, kevés volt a labda nélküli mozgás. A mérkőzés második felétől már abszolút irányítottuk a játékot, több támadást vezettünk a széleken, többször sikerült ellenfelünk védelme mögé kerülnünk. Összességében elégedett vagyok a látottakkal, egy jó iramú, hasznos találkozót játszottunk egy szimpatikus, futballra törekvő csapat ellen

– mondta Joó Bálint a találkozót követően.

 

  • Csatolt dokumentumok