Két csapatával is Szombathelyre érkezik az ESK Győr-Ménfőcsanak. Az U19-es regionális bajnokság 13. fordulójában a 6-6 győzelemmel és vereséggel álló Lurkó fogadja a kék-fehéreket, akik két meccsel kevesebbet játszottak eddig. Öt hellyel és hat ponttal vannak Molnár Károly csapata mögött. Eddig ők sem játszottak még döntetlent ezen az őszön.

A regionális U17-es küzdelemsorozatban szintén öt pozíció a differencia a két klub között. A szombathelyi zöld-feketék 11 meccsükből ötöt nyertek meg, 15 ponttal a kilencedik helyen állnak. Janzsó László csapatának ellenfele az utolsó előtti, idegenben még nem szereztek pontot.

Két legidősebb korosztályunk találkozójára az Illés Akadémián, vasárnap 10 órakor kerül sor.

Őszi tizenharmadik meccsére készült a Lurkó UFC U16 (2006). Somlai Roland együttese a Csornát fogadja. Egy hellyel, ám nyolc ponttal vannak előttünk a zöld-fehérek, így egy esetleges győzelemmel lehetne hozzájuk közelebb kerülni. Szeptember végén Csornán a hazaiak 2–1-re legyőztek bennünket, azaz a visszavágás vágya is fűtheti a mieinket. A meccs szombaton 15 órakor kezdődik Szombathelyen. FRISSÍTÉS: A szombat U16-os Lurkó UFC–Csornai SE bajnoki mérkőzés elmarad, új időpont: 2021. december 12., vasárnap 11.00.  

Berning Adrián és Kálócz Zsolt csapata a Gyirmótot fogadja. Az U15-ös regionális pontvadászat kiemelt nyugati-csoportjában a gyirmóti gárda az egyik favorit. 23 ponttal vezetik a bajnokságot, ám a veszített pontok alapján ugyanúgy áll a Lurkó is (egy meccsel kevesebbet játszva 17 egységgel). Azaz, zöld-fekete siker esetén tovább tapadhatnának az élbolyra Berzlánovich Mátéék.

Idegenbe utazik Nagy Krisztián korosztálya. A Lurkó UFC U14 (2008) Andráshidán lép pályára. A szombathelyi együttes eddig 19 pontot gyűjtött, a hidaiak viszont mindegyik találkozójukat elveszítettek. A találkozó szombaton 10 órakor kezdődik. FRISSÍTÉS: A szombat U14-es Andráshida-Lurkó UFC bajnoki mérkőzés elmarad, új időpont: 2021. december 8., szerda 17.00.  

Joó Bálint U13-asai (2009) szintén Zalába utaznak, méghozzá Hévízre. A Regionális bajnokság nyugati-csoportjában ez a mi utolsó előtti meccsünk. A hévízieknek 22 pontja van, nekünk 17 – jó lenne közelebb lopakodni a fürdővárosiakhoz. A találkozón szombaton tízkor indul útjára a labda. FRISSÍTÉS (2021. 11. 19.): A találkozó elmarad. 

  • Csatolt dokumentumok