Lurkó UFC U19 – TARR Andráshida 4–1 (3–1)
Lurkó UFC U19:
Kiss B. (Gácsi, 52.) – Szabó B. (Wágner, 46.), Vajda, Kovács Á., Varga T. –  Mesics-Leiner, Horváth B. (Hajba, 64.), Döbör (Holtay, 58.), Ágoston – Rozmán, Makkos. Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Varga T. (2., 1–0), Mesics-Leiner (6., 2–0; 29., 3–1), Rozmán (91., 4–1)

A Regionális U19-es bajnokság Nyugati szekciójának Alsóházi csoportjában az utolsó fordulóra kerül sor ezen a héten. A kör nyitómeccsén a Lurkó UFC a TARR Andráshidát fogadta, és a tét a csoport második helyének megszerzése volt. A zöld-feketék 12 ponttal álltak 9 forduló után, míg a vendégek 14-gyel. Azaz a képlet egyszerű volt: győzelemmel előzhetnek Janzsó László tanítványai.

Parádésan indítottak a mieink. Egy szögletszerű szabadrúgáshoz jutottunk, amit Varga Tamás csavart a kapuba, 1–0. A 6. percben Döbör Levente kiugratását Mesics-Leiner Félix vette át és két csel után lőtt a hálóba, 2–0. Egy szöglet után tudtak szépíteni a hidaiak, de félóra elteltével ismét helyreállt a kétgólos differencia. Kisszögletet végeztünk el, Rozmán Dániel visszapasszát pedig Mesics-Leiner Félix lőtte a hosszút, 3–1.

A szünet után sem változott a játék képe, de betalálnunk sokáig nem sikerült. Építettük a játékot végig, gólt szerezni a 91. percben tudtunk ismét: Makkos Máté szögletét Rozmán Dániel bólintotta be, kialakítva a 4–1-es végeredményt.

Sokszor elmondtam, hogy szívfájdalom számomra ez a bajnokság – a srácok ma azt mondták az öltözőben a meccs után, hogy ezzel a játékkal valóban nem itt van a helyünk. Komplett csapatunk és futballunk volt ma. Esélyt nem adtunk az ellenfélnek akaratszinten. Ma ehhez az akarathoz nagyon szép játék párosult. Tetszetős helyzeteket alakítottunk ki. A támadásfelépítésnek és a visszazárásoknál is remekül működött a csapategység. 

– nyilatkozta Janzsó László vezetőedző.

2004-es korosztályú játékosaink közül ezen a mérkőzésen búcsúzott a Lurkó UFC-től Horváth Botond, Ágoston Roland, valamint az iskolaváltás miatt távozó Kiss Barnabás és Wágner Levente. Ezúton is köszönjük, amit a Lurkó UFC-ért tettek!

 

  • Csatolt dokumentumok