FC Ajka U13 – Lurkó UFC U13 0–4 (0–2)
Lurkó UFC U13:
Palatin Tamás – Széplaki Sára, Takács Dominik, Sántha Zalán, Polgár Ádám, Pék Zalán, Rajtosics Hunor, Kraller Noel, Szalay Bendegúz. Cserék: Berta Péter, Vincze Dániel, Győrvári Levente. Vezetőedző: Pál Gergely.
Gólszerzők: Szalay, Rajtosics, Kraller, öngól

Jeges szelet az első edzőmérkőzés, amihez a Lurkó UFC U13-asai (2010) alkalmazkodtak jobban és teljesen megérdemelt győzelmet arattak Ajkán.

Az ideálisnak nem nevezhető körülményekhez ezúttal remekül sikerült alkalmazkodnunk már a mérkőzés első pillanatától kezdve. Védekezésben leszűkítettük a területet, zártuk a passzsávokat. Jól mozgott együtt a csapat, szépen tolódtuk le az ellenfél támadásait. Ha letámadást kértem a srácoktól azt is a kellő agresszivitással sikerült megvalósítaniuk. Egy-két kivételtől eltekintve el sem sikerült jutnia az ajkaiaknak a kapunkig. Kompaktak voltunk, működött a csapatvédekezésünk. Az egyéni védekezése sokat javult a játékosaimnak. Az elméleti tudásuk megvolt eddig is, ez párosult a gyakorlatban a kellő határozottsággal és magabiztossággal. Fel merjük már vállalni a test-test elleni küzdelmet, merünk ütközni, kontakt nélkül nem fordulnak le rólunk az ellenfelek. Támadásban viszontláttam az edzéseken gyakorolt játékokat, kombinatívan játszottunk. A támadójátékunkból a kapu előtti határozottságot hiányoltam csak, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki és sajnos hagytunk is ki. A mérkőzés eredménye a hazaikra nézve alakult kedvezően, sikerült vissza vágnunk az őszi bajnokin elszenvedett vereségért! Bízom benne, hogy ezt a fejlődést tudjuk állandósítani és akkor egy igazán szép tavaszi folytatásban reménykedhetünk! Gratulálok a győzelemhez! Hajrá, Lurkó

– foglalta össze a mérkőzést Pál Gergely vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok