Siófoki Bányász U15 – Lurkó UFC U15 1–4 (0–1)
Lurkó UFC U15:
Rosta B. – Házi (Csupor, 57.), Kiss L., Lajos, Baldauf – Szabó K., Vert (Bertha, 65.), Varga M. (Biró B., 48.) – Csonka (Szabó D., 65.), Berzlánovich (Szabó M., 48.), Grádvohl (Kovács N., 57.). Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Szabó K. (36., 0–1; 46., 0–3), Berzlánovich (44., 11-esből, 0–2) Csonka (64., 0–4)

A Balaton-parton kezdte meg a tavaszi szezont Berning Adrián és Kálócz Zsolt csapata. A Lurkó UFC már a meccs elején fölényt tudott kiharcolni, de az első gólra mégiscsak az első játékrész hajrájáig kellett várni, ekkor Szabó Kevin törte meg a jeget. Ő végzett el egy oldalszabadrúgást: rutinosan úgy nyeste a kapu elé, hogyha senki nem ér bele, akkor a hosszú kapufához érkezzen a labda – így is történt, a kapus alászaladt, a labda pedig a hálóba vágódott, 0–1.

A második félidő elején hamar eldöntöttük a három pont sorsát. Előbb Berzlánovich Máté bizonyult higgadt ítélet-végrehajtónak, azaz értékesítette a Csonka Gergő ellen elkövetett szabálytalanság után jogosan megkapott büntetőt (0–2), majd két perc elteltével Szabó Kevin iratkozott fel másodjára a góllövők közé. Ezúttal fantasztikus volt játékosunk helyzetfelismerése: meglátta, hogy kint van a kapus, és 25 méterről nyeste át felette a labdát, 0–3. A 64. percben a jobb oldalon futott a támadásunk, aminek végén középre jött a labda, a kavarodásban mi találtuk meg először, Csonka Gergő pedig okosan gurította el a lábak alatt, 0–4. A hajrában egy a védők mögé belőtt labda után ziccerben lépett ki a siófoki játékos, aki értékesítette is a helyzetet, így a Lurkó U15 (2007) első 2022-es tétmeccsén 4–1-es sikert aratott.  

Úgy érzem, jól teljesítettünk, bár tudunk ennél is jobban futballozni – egyénileg és csapatként is. Mindez inkább az első 20 percre vonatkozik. Addig sok volt a technikai hiba, pontatlanok voltunk összjátékban, nem volt meg a sebességünk, hiányzott a dinamika. Ennek ellenére nem voltam elégedetlen, és meg is szereztük a vezetést. Ennek tudatában felfelé ívelt a teljesítményünk, óriási volt a labdabirtoklási fölényünk, sok helyzetet alakítottunk ki. Megérdemelten nyertünk, sok volt az átlag feletti teljesítmény és a cserék is jól szálltak be. Gratulálok a csapatomnak a három ponthoz. A győzelmünket Pfender Gergőnek ajánljuk, aki komolyabb sérülés miatt nem lehet velünk hosszabb ideig

– mondta Berning Adrián a mérkőzés után.

 

  • Csatolt dokumentumok