A Németújváron (Güssing) megrendezett Future Kids Cup tornáján szerepelt a Lurkó UFC együttese. Orbán Dániel a Németh Áron, Bajzek Benedek, Kiss Barnabás, Máté Levente, Mukics Mátyás, Nagy Bendegúz, Süle Máté, Zsarnay Marcell, Szabó Ádám, Horváth Noel, Németh Zétény összetételű kerettel dolgozott. Az első mérkőzésen a stájerországi Fussballschule Feldbach ellen játszottunk: 3–1-re kikaptunk, mint később kiderült, a tornát 100%-os teljesítménnyel megnyerő csapattól.

Aztán a monyorókerékiek (SV Eberau) jöttek, akik ellen 11–0-ra nyertünk – ez volt a torna legnagyobb különbségű eredménye. A harmadik találkozón a sárvári Foci FC következett, akiktől 6–2-re kikaptunk. A zárómeccsen a rendező Vulcolor Güssing volt az ellenfél, akiket 3–1-re győztünk le. Ezt azt jelentette, hogy a Güssing, a Lurkó UFC és a Foci FC Sárvár is 6-6 pontot gyűjtött (a három csapat körbeverte egymást), így a jobb gólkülönbség döntött. Ez alapján a rendező németújváriak lettek a másodikak, mi a harmadik, a sárváriak pedig a negyediken helyen zártak.

Mozgalmas hét van mögöttünk, az edzéseken kívül két megmérettetésünk is volt. A mai torna sajnos nem úgy sikerült, mint ahogy azt elterveztük. Enerváltan mozogtunk, a teljesítményünk nagyon hullámzó volt, valamint egyéni hibáinkat rendre gólokkal büntették az ellenfeleink. Két győztes mérkőzéssel így is sikerült megszerezni a harmadik helyet, amihez gratulálok nekik. A srácok nagyon elfáradtak, de újabb külföldi impulzusok érték őket, amely a későbbiekben mindenképp hasznukra válik

– értékelt Orbán Dániel a tornát követően.

  • Csatolt dokumentumok