Lurkó UFC U16–Üstökös U16 1–2 (0–1)
Lurkó UFC U16:
 Nagy D. – Simon, Szabó B. (Dénes, 86.), Mesics-Leiner, Kevy (Kacsó, 83.), Karáth (Radányi 71.) – Hajba (Gyulai, 46.), Kolozsvári (Farkas, 86.), Szár – Vajda (Verebélyi, 46.) Szalóki-Varsányi. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerző: Farkas B. (88., 1–2)
Kiállítva: Szár (89.)

A harmadik helyezett győri üstökös gárdája látogatott Szombathelyre. Az őszi mérkőzéseken egyaránt döntetlent játszott a két csapat.  Ám hiába vetette magát nagy elánnal a Lurkó a mérkőzésbe, a játékvezető kétszer is nagyvonalúan továbbot intett büntetőgyanus szituációban. Fél óra után figyelmetlenségünket kihasználták a vendégek. Szünetben kettőt is cserélt Somlai Roland, de ez nem hozott javulást. A hajrára újabb cserékkel és átszervezéssel próbálta feltörni a győriek védelmét a vezetőedzőnk, ám mégis a vedégek duplázták meg góljaik számát. A végén a becsületgólt még sikerült megszerezni, ám a kiállítás már mindent eldöntött. Sajnos Kolozsvári Ákos súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, bízunk benne, hogy a vizsgálatok ezt nem erősítik meg és mielőbb viszontláthajuk a pályán.

A mérkőzés képét illetően úgy érzem mi domináltunk, az Üstökösnek az a két gólhelyzete volt, amiből sikerült gólt elérniük, bár azt gondolom azok is elkerülehetőek lettek volna, mert a mi figyelmetlenségünk előzte meg őket. Nehezítette a dolgomat, hogy a három félidős szabálynak is megfeleljünk, mert többen részese voltak az U17-esek pápai sikerének. Továbbá az első félidőben gólnélküli állásnál két büntetőt is elmulasztott megadni részünkre a játékvezető, mindkét esetben koppant a csatárunk bokája és a labdához nem volt köze a védőnek. Hozzátszem a játékvezetők részéről a mérkőzen kedvező döntést nem kaptunk és a második félidőben 0–1-es állásnál ismét nem ítélt meg egy  tizenegyest a javunkra. A mérkőzés hajrájában kockáztattunk, három védő maradt hátul, illetve három támadóra váltottunk elöl, sajnos ekkor megkaptuk a második találatot. Ami zavar, hogy a védők és a kapus között kommunikációs gondok voltak, amit jól használt ki az Üstökös. A véghajrában felborult a pálya, egykapuztunk, átlövésekkel próbálkoztunk az egyiket Farkas Balázs révén sikerült gólra váltanunk. Ezt követően második sárgával a kiállítás sorsára jutott Szár Gábor, és sajnos már nem volt idő az egyenlítésre, egy percet nem hosszabbított a játékvezető

– mondta Somlai Roland vezetőedző  a találkozót követően.

 

  • Csatolt dokumentumok