Lurkó UFC U17 – FC Nagykanizsa U17 1–3 (0–2)
Lurkó UFC U17: Nagy D. – Szabó B., Mesics-Leiner, Kevy, Könye (Verebélyi, 63.) – Hajba (Késmárki, 46.), Varga M. (Csurgai, 69.), Dénes (Szalóki-Varsányi, 46.), Szár – Simon M. (Ujhelyi, 81.), Kolozsvári. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerző: Szalóki-Varsányi (48., 1–2)

 

A Regionális U17-es bajnokság Nyugati szekciójának A-csoportjában a Lurkó UFC az FC Nagykanizsa együttesét fogadta. A mieink szeptemberben 4–1-re nyertek Dél-Zalában. Most is mi kezdtünk jobban, inkább a kanizsaiak térfelén pattogott a labda, gólokat azonban ők szereztek, így a szünetre kétgólos hátrányban mehettünk. Még erőteljesebb támadófutballal rukkoltunk ki a térfélcsere után, és hamar sikerült is szépítenünk a csereként beszálló Szalóki-Varsányi Bendegúz révén. Az egyenlítő gól azonban csak nem akart megszületni, sőt, negyedórával a vége előtt megint a piros-kékek találtak be, eldöntve így a három pont sorsát.

Egészen jól, kreatívan kezdtük a mérkőzést, ám amíg mi felépített támadásokkal próbálkoztunk a célfutballra berendezkedő vendégek a 20. perc körül az első támadásukból gólt szereztek. Mi a találat után sem vettünk vissza, bent volt a levegőben, hogy egyenlítsünk ám a félidő vége előtt a legrosszabbkor ismét gólt szereztek a kanizsaiak. Félidőben cseréltünk és formációt váltottunk, pár perc után gólt szereztünk. Ekkor úgy tűnt bőven van még esély a pontszerzésre, győzelemre ám az egyenlítő gól nem született meg. Sajnos az idő múlásával egyre kapkodóvá vált a játék. Ekkor úgy érzem sajnos több figyelmeztető lapot is ki kellett volna osztani a vendégek részére, ám volt, hogy a piros lap helyett a sárga is elmaradt. Minden játékosunknak megkapta a játéklehetőséget, de összeségében a fegyelmezetten védekező, lelkesen küzdő vendégek megérdemelték a győzelmet. Nagyon mély hullámvölgybe kerültünk. Amíg az összes játékosunk nem látja be magának, hogy csapatemberként kell viselkednie, nem tudunk eredményesen szerepelni. Most már egy ideje küzdünk ezzel a problémával, bízom benne, hogy még időben mindenki megérti, mi az, amin változtatni kell

– mondta Somlai Roland a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok