Gyirmót SE Győr U14 – Lurkó UFC U14 3–0 (1–0)
Lurkó UFC U14.: Pfender – Tancsics, Kiss L., Házi, Baldauf – Varga M., Biró B., Szakasics – Grádvohl, Berzlánovich, Szabó Máté. Edző: Berning Adrián.

Két hasonló képességű csapat találkozott, hiszen a kék-sárgák és a zöld-fehérek is 13-13 pontot gyűjtöttek eddig – igaz, Berning Adrián együttese egy mérkőzéssel többet játszott. A mérkőzés ennek megfelelően alakult: sorra alakította ki mindkét csapat a helyzeteit, amelyek közül a hazaiak tudtak hármat is értékesíteni, megszerezve így a három pontot.

Ki-ki meccset játszottunk a Gyirmót otthonában, úgy érzem, nekünk is ugyanannyi lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint a hazaiaknak. Mi nem tudtunk élni az előttünk adódó helyzetekkel. Igazából nem voltunk annyira élesek, többet volt az ellenfelünknél a labda, talán ők többet is támadtak. Azonban szervezetten védekeztünk, ám mégis egy hajrában szerzett potyagóllal a Gyirmót volt előnyben. Szünet után nagyon hamar két ziccerünk is adódott, melyek sajnos kimaradtak – pedig lélektanilag nagyon fontos pillanatban jöhetett volna meg az egyenlítés. Egy átlövésből aztán megduplázták góljaik számát, ami után még jobban kinyíltunk, és egy újabb gólt kaptunk. Mindettől függetlenül nagyon jó mérkőzés volt a mai, az ilyen típusú vereség belefér

– nyilatkozott Berning Adrián a találkozó után.  

  • Csatolt dokumentumok