A múlt héten érkezett a szörnyű hír, miszerint súlyos betegséggel kórházba került Sümeghy László. Az ovisaink edzője küzdött és harcolt, azonban ma, február 15-án örökre megpihent. Immáron az égi labdarúgó-pályák mellől irányítja a növendékeit.

Lacibácsi a 70-es évek közepétől a Sabarianál utánpótlás-edzőként dolgozott több mint 10 éven keresztül. Rendkívül eredményes volt, olyan U19-es játékosok sora került ki a kezei alól, akik a legmagasabb szinteken is azonnal megállták a helyüket.

A 80-as évek második felétől Virágh Géza hatására ő lett a Vas megyei labdarúgó-szövetség UP-bizottság vezetője, a megyei utánpótlás-képzés az ő irányítása alá került.  

Rendkívül precíz volt és mindig pontos. Napjainkig egyedülálló gyűjtőmunkát végzett a labdarúgás tematikájáról. Az első óvodák közötti szombathelyi tornát ő szervezte. A Lurkó 1996-os alapítása óta nálunk dolgozott. A Dési óvodás csoportot önállóan szervezte, folyamatosan tartotta a kapcsolatot az alapfokú intézményekkel. Az emberi és szakmai habitusa, gyermekszeretete miatt, halála pótolhatatlan veszteséget jelent a Lurkónak.

A Lurkó UFC mellett az egész Vas megyei labdarúgó-társadalom gyászolja Lacibácsit. Többek között édes gyermekének tekintette a Viktória FC-t. Elévülhetetlen szerepe volt abban, hogy a női foci gyökeret eresszen Szombathelyen, hiszen 1993-ban Barczi Csabával együtt olyan ötletadó-alapító-szervező-munkát végzett, ami a Viktóriát elindította a sikerek útján.

A Lurkó UFC szakmai stábja, vezetősége, korábbi és jelenlegi növendékei is osztoznak a család fájdalmában.

Temetése 2021. február 25-én, (csütörtökön) 14.30 órakor lesz a Szentkirályi temetőben.

  • Csatolt dokumentumok