Hévíz SK U19 – Lurkó UFC U19 5–1 (1–1)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Sabia (Závecz, 62.), Lipics (Neszlinger, 46.), Sáfár, Ágoston – Vér, Kiss L. – Péter, Tóth N. (Varga M., 72.), Makkos (Horváth B., 62.) – Kárász. Vezetőedző: Molnár Károly.
Gólszerző: Vér (30., 0–1)

Utolsó mérkőzésére készült a 2021/2022-es bajnokságban a Lurkó UFC U19 (2003-2004), azaz a mai keretből Lipics Máté, Závecz Kristóf, Kiss Levente és Kárász Noel az utolsó találkozójára készült zöld-fekete mezben. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Fél óra elteltével mi szereztük meg a vezetést: egy szép akció végén előbb a kapufát találtuk el, majd a visszaszerzett labdát Vér Kristóf remekbeszabott mozdulattal emelte át a hazai kapuson, 0–1. Nem sokkal később egyenlíteni tudtak a hazaiak.

A szünetet követően szűk negyedóra elteltével átvette a vezetést a Hévíz. Ezt követően mindent elkövettünk a gólszerzés érdekében, az egyenlítésre is volt lehetőségünk, tettük becsülettel a dolgunkat. A helyzeteink azonban kimaradtak, miközben a hajrára fordulva a Hévíz betalált. Ezt követően minden-mindegy alapon mentünk előre, ám újból a zöld-fehérek találtak be kétszer is, így végül négy góllal nyerték meg a mérkőzést.

Az első félidőben mindkét csapat a támadásokra helyezte a hangsúlyt: mi szereztük meg a vezetést, kétszer pedig a kapufát találtuk el. Nekik is volt pár lehetőségük, ám Bögöly Barnabás többször is nagyszerűen hárított. Fordulás után kényszerűségből is cserélnem kellett. Amúgy is foghíjasak voltunk… Ellenfelünk megfordította a mérkőzést. 1–2-nél aztán többcsatáros játékra álltunk át, a célunk az volt, hogy egalizáljunk. Rohamoztunk, hátul így kinyíltunk, és a hajrában belefutottunk a késbe. Szezon végén járunk, egy kicsit elfogytunk, sajnálom, hogy így alakult a bajnokság legvége. A hiányzóinkat nem tudunk az utóbbi hetekben jól pótolni, így a bajnokság 6. helyén végeztünk. Az eredmény túlzó, de megérdemelten nyert a Hévíz

– mondta Molnár Károly a találkozót követően.

 

 

  • Csatolt dokumentumok