FC Ajka U15 – Lurkó UFC U15 1–0 (0–0)
Lurkó UFC U15:
Varga B. – Ulrich (Lakner, 53.), Ilnicki, Csóri, Kálócz – Kovács F., Nyőgéri (Geller, 41.; Somogyi-Rezner, 74.), Tóth A. – Varga B., Polgár, Németh B. Vezetőedző: Nagy Krisztián.

Az ajkaiak az első és a második fordulóban is győzni tudtak, míg a mieink az eddigi egyetlen meccsünket nyerték meg. Az első félidőben inkább mi játszottunk enyhe fölényben, de a támadózónában nem volt bennünk elég átütőerő. Szünet után valamelyest a hazaiaknál volt többet a labda: egy szabadrúgásnál és egy ziccernél is bravúrral védett Varga Benedek. Azonban bő egy óra elteltével ő is tehetetlen volt: egy védőzónabeli labdavesztés után ziccerbe került az ajkai csatár, aki gólra is váltotta azt, 1–0.

A nyári felkészülés során játszottunk a nagyon jó erőt képviselő Ajkával. Az az érzésem volt, hogy – a kellő tisztelet megadása mellett – meglephetjük őket. Az első félidőben feltoltuk a védekezésünket, le is támadtunk, de sokat csúsztunk, ezért ki tudták hozni a labdát. Ha szereztünk is labdát, a befejezésekkel hadilábon álltunk. Ők saját térfelükön tartották a játékot, a kiugratási kísérleteiket lefüleltük. Hiányoztak nálunk az 1:1 elleni párharcok a támadózónában. Ikszes meccsnek tűnt a találkozó. A szünetben és nem sokkal később kényszerűségből kellett változtatnom. A bekapott gól után nem éreztem, hogy tudunk újítani, ekkor már nem volt bennünk átütőerő. Az egyéni döntések befolyásolják a végeredményt: a középpályán és a támadósorban vártam volna jobb játékot

– értékelt Nagy Krisztián a mérkőzés után.

  • Csatolt dokumentumok