Móri SE U16 – Lurkó UFC U16 2–2 (1–2)
Lurkó UFC U16:
Nagy D. – Hajba, Simon, Szabó B. (Dénes, 65.) – Szár, Tóth D., Mesics-Leiner, Kevy (Verebélyi, 65.), Radányi (Kovács N., 46.)– Kolozsvári, Szalóki-Varsányi. Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerzők: Szalóki-Varsányi (24., 1–1), Mesics-Leiner (29., 1–2)
Kiállítva: Kovács N. (74.)

 

Csakúgy, mint az őszi találkozón, most is óriási szél fogadta a csapatokat. Szalóki-Varsányi Bendegúz előbb egy büntetőt rontott el, ám ez nem szegte kedvét, és egy perc múlva gólt szerzett. Egy belső védelmi hiba után az ellenfél csatára köszönte a lehetőséget, és magabiztosan fejezte be a ziccert, 1–1. Csak magunkat okolhatjuk a bekapott gólért! Ám még a szünet előtt előnybe kerültünk: Szabó Bence szögletet Mesics-Leiner Félix mintaszerű fejessel váltotta góllá. 

Úgy tűnt, három pontot szerezhet a Lurkó, ám Kovács Nimród két sárga lapot is kapott: nem hogy a lap, még a szabálytalanság ténye is kérdéses is volt, azaz ajándékba kapott emberfórt a Móri SE. Ezek után tudtak egyenlíteni a Fejér megyeiek, így a harmadik egymás közötti találkozón sem tudott három pontot szerezni a Lurkó.

Az első félidőben széllel szemben nem volt könnyű dolgunk, de azt mondhatom sikeresen megoldottuk. A ki nem kényszerített hibából kapott gól sajnos minden meccsen visszaköszön, egy-egy védőnk könnyelmű megoldását góllal büntetik az ellenfelek. Szerencsére hamar vissza szereztük a vezetést. A félidei vezetés reményében úgy tűnt, a nehezen túl vagyunk. Sorra dolgoztuk ki a második félidőben a ziccereket, ahol sajnos 100%-os ziccereket hibáztunk el. Itt már talán a Mór sem hitt a pontszerzésben. Aztán egészen hihetetlen dolgok következtek, és megfogyatkoztunk, majd pár perc alatt egyenlített is a Mór. Az utolsó 20 percben próbáltunk emberhátrányban mindent egy lapra feltéve kockáztatni a gólszerzés érdekében, de nem sikerült. Sajnos rendkívül csalódott vagyok az eredmény és a mutatott játék alapján. A gólhelyzetekben választott könnyű megoldások megbosszultak magukat. Nagyon sok gyenge teljesítmény volt nálunk, főleg húzóemberektől nehéz elfogadnom ezt. A kiállítást leszámítva is nyerni kellett volna, így meglátásom szerint saját magunkat okolhatjuk a pontvesztés miatt. Nem a küzdéssel meg a mezőnyjátékkal volt ma a gondunk. Amikor bennünket támogatott a szél, mindössze egy kaput eltaláló lövésünk volt! Amiket és ahogy próbáltam kérni, abból ma sajnos semmi nem valósult meg. Gratulálok a tavalyi Fejér megyei bajnok móriaknak a pontszerzéshez! Egyik csapat sem jelent számunkra akkora – egyelőre leküzdhetetlen – akadályt, mint ők

– mondta Somlai Roland a meccset követően.

 

 

  • Csatolt dokumentumok