Az U19-es (2002-2003) csapatunk háromszor edz a héten, majd szombaton Mosonmagyaróvárra látogat Janzsó László együttese, ahol a MiTE ellen 10 órakor lép majd pályára.

Molnár Károly ugyancsak három alkalommal vezényel edzést az U17-es (2004-2005) korosztálynak. Ők is rajta lesznek az óvári járaton, szombaton délben kezdődik az ő meccsük.

Nagy Krisztiánnál háromszor jelentkeznek az U15-ösök (2006). A bajnoki ezúttal vasárnap lesz, 10 órakor a Király SE érkezik.

Két meccset játszik ezen a héten is a Berning Adrián vezette U14 (2007). Szerdán 18 órakor az Illés Akadémián fogadják a Répcelakot a megyei bajnokság következő fordulójában, míg vasárnap délben a Király ellen szerepelnek.

Hujber Gábor U13-asai (2008) és Joó Bálint (2009) négyet-négyet tréningeznek, majd szombaton újabb nagyon komoly erőpróba vár rájuk, ugyanis a ZTE vendégeiként lépnek pályára.

Az U11-esek (Vargovics Zsolt és Kálócz Zsolt irányításával) és az U10-esek (Balogh Bence és Csikortás Dávid vezetésével) négyszer-négyszer edzenek. Az idősebbek hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken, az ifjabbak hétfőn, valamint szerdától-péntekig.

Biegner Dániel és Lengyel Miklós háromszor tart edzést az U9-es (2012) korosztálynak: hétfőn, szerdán és pénteken.

Az U8-asok (2013) hétfőn, kedden és csütörtökön gyakorolnak Hujber Gábor és Fider Ádám vigyázó szemei előtt.

Az U7-esek (2014) – Pados József és Nagy Zoltán vezetésével – hétfőn, szerdán és csütörtökön fociznak egy jót, míg az Orbán Dániel-Nagy József páros irányította ovisok hétfőn és szerdán, a Stieber József-Földvárszki Edina-Marton Zoltán hármas által edzett ovisok pedig kedden és csütörtökön.

Minden korosztályunknak jó sportolást kívánunk egész hétre, versenykorosztályainknak pedig sok sikert!

  • Csatolt dokumentumok